Kiskorú megerőszakolásával vádolják az LMBTQ-szervezet volt vezetőjét

A genderlobbi legújabb botrányától hangos az Egyesült Királyság.

Forrás: V4NA2024. 08. 18. 6:07
A genderlobbi mellett tüntetők az egyik londoni megmozduláson
A genderlobbi mellett tüntetők az egyik londoni megmozduláson Fotó: NurPhoto via AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyik angliai LMBTQ-szervezet alapítója súlyos vádakkal néz szembe. A negyvenéves Stephen Irelandet, a Pride in Surrey nevű szervezet alapítóját és korábbi igazgatóját, valamint a Pride in Surrey egyik korábbi önkéntesét, David Suttont a héten tartóztatta le a rendőrség, majd összesen 15 feltételezett bűncselekmény miatt vádat emeltek ellenük – köztük gyermekek szexuális zaklatására és elrablására irányuló tervek előkészítésével, valamint gyermekek elleni szexuális bűncselekmény elkövetésének megszervezésével. A vádpontok között szerepel ugyanakkor az is, hogy droggal akarták elkábítani az áldozataikat – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Irelandet ezenfelül további 22 egyéni bűncselekmény elkövetésével is megvádolták, köztük 13 év alatti gyermek megerőszakolásával, gyermekpornográf felvételek készítésével és birtoklásával, valamint azok terjesztésével.

A rendőrség szerint az összes vélt bűncselekmény 2022 augusztusa és 2024 júliusa között történt. A Pride in Surrey egy nonprofit szervezet, amelynek székhelye London Woking külvárosában található. A szervezet azt állítja, hogy küldetése a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű kultúra és közösség befogadásának és sokszínűségének ünneplése. 

A csoport azóta megpróbálta menteni a menthetőt, és azt közölte, hogy június 12-én értesült először a vádakról, ami után mind Ireland, mind Sutton tagságát azonnal felfüggesztették, Irelandet pedig eltávolították az igazgatói tisztségéből.

Mindannyiukhoz hasonlóan mi is megdöbbentünk és elborzadtunk a két személy ellen felhozott vádak miatt. Teljes mértékben együttműködünk a surrey-i rendőrséggel mindenben, amire szükségük van, hogy biztosítsuk az igazságszolgáltatást

– közölte a Pride in Surrey.

Borítókép: A genderlobbi mellett tüntetők az egyik londoni megmozduláson (Fotó: AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.