Az ukrajnai rendezés lehetőségéről egyeztetett telefonon kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök. Modi a honlapján megjelent közlemény szerint tájékoztatta Putyint a múlt pénteki kijevi látogatásáról, és hangsúlyozta, hogy érdekelt a konfliktus politikai és diplomáciai úton való rendezésében. A Kreml arról adott ki tájékoztatást, hogy az orosz vezető ismertette elvi álláspontját a kijevi hatóságok és nyugati pártfogóik destruktív vonaláról. A vezetők emellett elégedettségüket fejezték ki a két országnak a BRICS-csoporton belüli együttműködésével. Modi megerősítette, hogy részt szándékozik venni a tömörülés októberi kazanyi csúcstalálkozóján.
Szergej Lavrov szerint a Nyugat abban bízik, hogy elveszítik az önuralmukat
Az orosz külügyminiszter szerint borítani akarják a sakktáblát.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden Moszkvában, a jemeni hivatali partnerével folytatott megtartott megbeszélése nyomán tartott közös sajtótájékoztatón azt hangoztatta, hogy ha a Nyugat érdekelt az európai helyzet normalizálásában, akkor tárgyalóasztalhoz kell ülnie, és az Oroszországgal szemben ultimátumokat megfogalmazó Zelenszkij-formula nélküli becsületes párbeszédet kell folytatnia.
Mint mondta, Moszkva nem fog ráharapni az ukrán elnök feltételei mellett megrendezendő békekonferenciára.
– A Nyugat lebeszéli Ukrajnát arról, hogy normális – emberi és általánosan elfogadott elveken alapuló – tárgyalásokat folytasson. Mindent megtesz annak érdekében, hogy Ukrajna folytassa az eszkalációt (…) Abban a reményben – most már egyre erősebb a gyanú ezzel kapcsolatban –, hogy elveszítjük az önuralmunkat, és valami olyat teszünk, ami lehetővé teszi a Nyugat számára, hogy – ahogy ők remélik – lecserélje a sakktáblát – nyilatkozott. – Ez nem fog sikerülni. El fogjuk érni a céljainkat, mégpedig úgy, ahogy Vlagyimir Putyin elnök úr mondta, hogy megfeleljen érdekeinknek, először is megmentve népünket, másodszor pedig megvédve azokat az embereket, akiket a kijevi fasiszta rezsim terroristának bélyegzett, akiket megfosztott az alapvető jogaiktól, beleértve a valláshoz, a vallásgyakorláshoz, a nyelvhez és sok máshoz való jogot. Ezért nem lehet bennünket provokálni – tette hozzá.
Megismételte, hogy a Nyugat a tűzzel játszik, amikor azt mérlegeli, hogy eleget tegyen-e Ukrajna nagy hatótávolságú fegyverek iránti igényének. Úgy vélekedett, hogy a nyugati országok csak tettetik, hogy nem akarnak eszkalációt.
További Külföld híreink
Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes kedden újságíróknak nyilatkozva kilátásba helyezte, hogy az Egyesült Államokra nézve sokkal súlyosabb következményekkel járhat majd a kurszki régió elleni támadásban való részvétel, mint amilyeneket eddig megtapasztalt. Az amerikai részességet az ukrán betörésben a diplomata ténynek nevezte. – Washington eszkalációs kurzusa egyre kihívóbbá válik – jelentette ki Rjabkov.
Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: Moszkva nem hiszi el azokat a nyugati állításokat, amelyek szerint Kijev egyedül készítette elő a Kurszk megye elleni támadást. Arról is szólt egyebek között, hogy az SZVR és az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) tart fenn képviseletet Washingtonban és Moszkvában, és ha szerény mértékben is, de folyik információcsere a két szolgálat között, amit jónak nevezett.
További Külföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Irán vezetője az Egyesült Államoknak üzent
Ali Hamenei ajatollah Teheránból üzent Trumpnak.

Kim Dzsong Un arzenálja újabb fegyverrel bővült
Észak-Korea vezetője személyesen tekintette meg az üzemet, ahol a legújabb harci eszköz készült.

Ismét reménykednek a családtagok az eltűnt maláj gép ügyében
A tizenegyedik évforduló előtt újraindult a keresés a MH370-es járat roncsai után.

Friss hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról
A pápa már több mint három hete van kórházban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Vonat és személyautó ütközött Nyírbátorban

Dobrev elismerése Orbán Viktornak

11 szuper recept hétvégére, ha unod a húslevest

Kiderült, hogy Karácsony Gergely honnan venne fel hitelt a rákosrendezői beruházáshoz + videó

Pénzhoroszkóp: ezekre a csillagjegyekre vár bőség márciusban

Zelenszkij képes volt nevetés nélkül kimondani: Ukrajna a háború első másodpercétől kezdve a békére törekszik

Kiderült, hogy mi okozta Gene Hackman és felesége halálát

Keller Ákos szépen búcsúzott

Majka gusztustalan módon szólt be a Fidesznek

Mi lehet az a ritka és halálos kór ami bejutott Gene Hackmanék otthonába haláluk előtt?

Slot most nem dicsért: Talán hibáztam Szoboszlaival

Fenyegetést kapott Donald Trump
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Irán vezetője az Egyesült Államoknak üzent
Ali Hamenei ajatollah Teheránból üzent Trumpnak.

Kim Dzsong Un arzenálja újabb fegyverrel bővült
Észak-Korea vezetője személyesen tekintette meg az üzemet, ahol a legújabb harci eszköz készült.

Ismét reménykednek a családtagok az eltűnt maláj gép ügyében
A tizenegyedik évforduló előtt újraindult a keresés a MH370-es járat roncsai után.

Friss hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról
A pápa már több mint három hete van kórházban.