„Ma, amikor Oroszország ismét döntő kihívásokkal néz szembe, elsődleges feladata és szent kötelessége a II. világháború jogi eredményein alapuló béke védelme” – mondta Oroszország vezető diplomatája, jelentette a TASZSZ.
![Szergej Lavrov orosz külügyminiszter](https://cdn.magyarnemzet.hu/2025/02/CVUEkjz_VmzyfAeKP8VwOmLCBm7gD6sdDRUgE3KlbiI/fit/1024/682/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBjNjcyZTgzMDM3NjQ3ZGY4NTVhY2ExNjk1ZjhjOWFl.jpg)
Szergej Lavrov bizakodását fejezte ki, hogy „ez a nemes cél megvalósul, annak ellenére, hogy rosszakaróink és nyílt ellenségeink minden erőfeszítést megtesznek a történelmi tények meghamisítására, a nácizmus és a militarizmus újjáélesztésére, valamint a nemzetközi párbeszéd és együttműködés megkurtítására Oroszország és más riválisok elnyomására az erőszakos és neokolonialista uralom érdekében”.
Lavrov szerint Oroszország „továbbra is mindent megtesz a nemzeti érdekek védelmében a különleges katonai művelet külpolitikai támogatása, valamint az ország fejlődéséhez és polgáraink jólétének javításához szükséges biztonságosabb és kedvezőbb feltételek megteremtésére irányuló erőfeszítések keretében”.
Hangsúlyozta, hogy Oroszország „fokozni fogja a sokoldalú együttműködést minden értelmes partnerrel és mindenekelőtt a globális többséggel”. Az orosz politikus a volt szovjet köztársaságokra, Nagy-Eurázsiára, valamint az afrikai és latin-amerikai országokra utalt. Emellett Oroszország hozzá fog járulni „a multipoláris világrend alapjainak megerősítéséhez, egy átfogó biztonsági architektúra létrehozásához egész Eurázsiában, és olyan nemzetközi együttműködési mechanizmusok létrehozásához, amelyek nem tartoznak a nyugati kisebbség romboló befolyásának hatálya alá” – jelentette ki a külügyminiszter.