Zelenszkij kiegyezne Putyinnal?

Az ukrán elnök kezdi belátni, hogy az amerikai demokraták bukásával az utolsó szalmaszál is elveszett. Zelenszkij ugyanakkor feltételekhez kötné a béketárgyalásokat.

Forrás: V4NA2025. 02. 11. 4:50
Fotó: NurPhoto via AFP Forrás: NurPhoto via AFP/Klaudia Radecka/NurPhoto
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Volodimir Zelenszkij elnök véleménye szerint az ukrajnai háború idei befejezése „bizonyos feltételek mellett” teljesen lehetséges lenne. Ahogy arról lapunk is beszámolt, ezek közé tartoznak az Ukrajna számára nyújtott biztonsági garanciák és az Oroszország elleni szigorúbb szankciók – fejtette ki Zelenszkij az ITV News brit televíziónak adott interjúban

Valójában minden évben azt kívántuk, hogy nyugati partnereink találják meg az erőt, hogy rákényszerítsék Vlagyimir Putyint a háború befejezésére

– fogalmazott az ukrán elnök, aki szerint a háború befejezése nagyon is lehetséges, különösen Donald Trump amerikai elnök segítségével.

„Véleményem szerint Trump a háború gyors befejezését akarja” – mondta Zelenszkij. „De gyors vagy sem, nem tudjuk, hogyan fog véget érni. Azt tudjuk, hogy erősnek kell lennünk” – tette hozzá. Szakértők szerint ugyanakkor lehet, hogy Trump erős, de az Egyesült Államoknak az európaiakkal szövetségben határozottan kell cselekednie.

Zelenszkij úgy véli, hogy a Nyugat Oroszország elleni szankciói érezhető csapást mértek az ország gazdaságára. Ennek ellenére Moszkva megtalálta a módját, hogy alkalmazkodjon a szankciókhoz, „mert kiskapuk mindig vannak”. Példaként említette Moszkva árnyékflottáját, amellyel kijátsszák az olajexport tilalmát. Az ukrán elnök még keményebb szankciókat sürgetett Moszkva ellen, akkor Oroszország összeomolhat. „Mindenki látja, mindenki érti, de nem mindenki csinálja” – fogalmazott Zelenszkij, hívta fel rá a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Zelenszkij ellentmondásos nyilatkozatai

Egy nappal korábban Zelenszkij még azzal vádolta Putyint, hogy fegyverkezéssel készül a háború folytatására. „Most már tudjuk, hogy az oroszok új hadosztályokat állítanak fel és új katonai termelőüzemeket fejlesztenek ki” – mondta Zelenszkij Kijevben.

Putyin nem a tárgyalásokra készül, nem a békére, hanem a háború folytatására, és nem csak ellenünk. Erről mindenkinek tudnia kell 

– mondta Zelenszkij egy videóüzenetben. Hozzátette, hogy Európában minden országnak meg kell erősítenie a védelmét. Szerinte az a cél, hogy a gazdasági teljesítmény öt százalékát erre költsék, és ez nem fog eltűnni a napirendről.

Borítókép: Volodimir Zelenszkij (Fotó: AFP)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.