– A legutóbbi uniós csúcstalálkozó alkalmával Orbán Viktor magyar miniszterelnök megvétózta Ukrajna politikai és katonai támogatására vonatkozó közös nyilatkozatot. Ön mit gondol, hogyan befolyásolja ez a döntés Magyarország és az Európai Unió többi tagállama közötti kapcsolatokat, különös tekintettel a közös külpolitikai célokra?
– Szerintem érdemes tisztázni, hogy ennek a dokumentumnak valójában milyen a jogi természete. Ez inkább egy kül- és biztonságpolitikai dokumentum, vagy mondjuk egy védelmi ipari, esetleg egy EU bővítéssel kapcsolatos dokumentum? Az én véleményem szerint ennek az egésznek a természete teljes mértékben a közös kül- és biztonságpolitika területére tartozik, mert ez az összekötő elem abban a három kérdésben, amelyről szó volt. Ezért nagyon lényeges, hogy milyen volt a menete a legutóbbi uniós csúcstalálkozónak ebből a szempontból. Az mindenképpen érződött, hogy az Ukrajnának nyújtott támogatásokkal kapcsolatosan a döntés sokkal kevésbé volt előkészítve, mint a korábbiakban, tehát nem sikerült jól megalapozni a tagállamok közötti egyetértést sok kérdésben. Ingatagabbá vált a talaj ebben az ügyben, és sokkal kevésbé látszik egyetértés a tagországok között, akár a hitelfelvétellel kapcsolatosan, akár így a segélyek összegével vagy mértékével kapcsolatosan. Ez érinti az összegszerűséget is, valamint azt is, hogy egyébként Brüsszel milyen keretből szánna pénzt erre az ügyre.
Ezért is hangsúlyozom, hogy ez egy kül- és biztonságpolitikai kérdés, mert a nyilatkozatot 26 tagország írta alá és fogadta el, Magyarország pedig megvétózta, amely tett egyértelműen kül- és biztonságpolitikai vétó. Amennyiben úgy fogják implementálni ezt a 26 ország által tett nyilatkozatot, mintha egy egységes döntés született volna, akkor ez egy szerződéssértő gyakorlat lesz.
Az is kezd kitűnni a jelen uniós politikai helyzetből, hogy egyre inkább, minden lehetséges eszközzel kerüli Brüsszel a tagállamoknak az egyhangúságát. Ám fontos megjegyezni, hogy nem lehet olyan döntést ráerőltetni a tagországokra, amelyben nincsen teljes egyetértés. A migráció volt a legjobb példa arra, hogy ha nincsen egyetértés, akkor egy döntést egyszerűen nem hajtanak végre a tagállamok, mert ez szétfeszíti az integrációs együttműködést.
– Milyen alternatív megoldásokat javasol a kormány Ukrajna támogatására, és legfőképpen a béke előmozdítására, ha a közös nyilatkozatot ebben a formában nem tartotta elfogadhatónak?
– Fontos azt látni, hogy akármilyen intézkedéseket is teszünk Ukrajnával kapcsolatosan, annak mind-mind hatása van a háború befejezésének kérdésére. Ez a nyilatkozat egy olyan dokumentum, amely azt foglalja keretbe, hogy miként kell folytatni a háború finanszírozását, tehát egyértelműen azt a hatást kelti, hogy az Európai Unió szeretné folytatni magát a háborút, és nem a békére törekszik. Továbbá az európai védelmi kapacitásoknak a növelése önmagában is egy rendkívül fontos kérdés. Ebben Magyarország mindig is élen járt, hiszen Magyarországon azon kevés NATO-országok közé tartozik, ahol a két százalékot eléri vagy meg is haladja a védelmi beruházásoknak az aránya, ami NATO-előírás. E téren nagyon fontosnak is tartja a magyar kormány, hogy menjen előre, és minden közös európai kapacitásépítés is ilyen szempontból támogatott intézkedés, az viszont nem, hogy ennek a kárára vagy ennek az ernyője alatt valójában egy fegyverkezési folyamat folytatódjon.
Tehát ez az alternatíva, amit Magyarország eddig is kínált ebben a kérdéskörben. Ha megnézzük a mostani történéseket, azt látjuk, hogy Orbán Viktor megkezdte a békefolyamatot, amelyet most Donald Trump fejez be.
Az orosz–ukrán háború kérdéskörében valójában csak a megállapodás, a tűzszünet, ezek a diplomáciai intézkedések tudnak segíteni. Az Európai Uniót nem véletlenül állítja egyébként sok esetben sarokba az Egyesült Államok. Sokat is tett ezért az Európai Unió, mert ezek a fajta nyilatkozatok, állásfoglalások azt a hatást keltik, hogy az EU nem akarja a békét elősegíteni, hanem helyette sokkal inkább „felül arra a vonatra”, amit Zelenszkij is a csúcson több alkalommal kijelölt, vagyis hogy egy ilyen mértéktelen, céltalan költekezésbe húzza bele az Európai Uniót, ami végül sem a háborút nem fogja befejezni, valamint nyilvánvalóan nem segíti az európai versenyképességet semmilyen módon, sőt aláássa azt. Azt gondolom, hogy a magyar alternatíva ezekre az ügyekre az, hogy épüljön Európában erős védelmi kapacitás európai célokra, mindezt békét elősegítő intézkedések részeként. Másodlagosan az, hogy amennyiben Európai Unió nem segíti elő a béketárgyalásokat, legalább ne akadályozza azokat. Harmadlagosan pedig az, hogy az európai embereknek a pénze kizárólag azokat a célokat szolgálja, amelyekből növekedés, fejlődés van Európában.
– Milyen lépéseket tervez tenni a kormány annak érdekében, hogy Magyarország álláspontját jobban megértsék és elfogadják az uniós partnerek?
– Én úgy látom ezt az ügyet, hogy itt azért szétválik az, hogy a csúcstalálkozón mi hangzik el zárt ajtók mögött, és mi hangzik el a folyosón, mert Orbán Viktor miniszterelnök is említette, hogy azért a háttérben ő azt tapasztalta, hogy többen a magyar álláspontot képviselték, mint ahányan ezt nyíltan felvállalnák, ezt a folyamatot a magyar kormány már megtapasztalta a migráció kapcsán. Tehát ahogy telik az idő, és egyre inkább érzik az emberek a saját bőrükön a rossz döntéseknek a hatásait, annál komolyabban kérik számon a vezetőket és a döntéseiket, és nyilván ez abba az irányba tereli ezt a folyamatot, hogy több ország fogadja el azt az álláspontot, amelyet Magyarország képvisel.
És ilyen szempontból nem is járunk rossz úton, hiszen, ha onnan nézzük, hogy a békemisszió annak idején mekkora felháborodást keltett az EU elnökségi kezdetekor, ahhoz képest jelenleg mindenki békét szeretne, tehát sokkal többen beszélnek arról, hogy békét kell teremteni, mint korábban. Én ezt úgy értékelem, hogy kezdenek ráébredni arra, hogy nagyon rossz irányba megy a brüsszeli vezetés, és nyilván helyi szinten akarják a változást először elérni.
A kérdés csak az, hogy maga az EU intézményrendszere, amely úgy tűnik, hogy folytatja a korábbi narratívát, milyen eszközöket talál ki arra, hogy valamilyen módon mégis keresztül tudja vinni a döntéseket, irányokat, a nem elfogadó tagállamokban, és ezeket a célokat szolgálják a különböző minősített többségi szavazásra való átállás, mivel mély szakadék kezd kialakulni a brüsszeli vezetés elvárásai és az emberek elvárásai között.
– Ön szerint a magyar kormány által bejelentett véleménynyilvánító szavazás Ukrajna csatlakozásáról – amennyiben annak eredménye egyértelmű tendenciát mutat – mennyire befolyásolhatja az európai partnereket? Ha a magyar kormány ezt az eredményt az Európai Bizottság elé tárja, milyen hatása lehet a döntéshozatali folyamatra?
– Azt gondolom, hogy ezzel kapcsolatosan a legfontosabb az, hogy a magyar emberek foglaljanak állást, mert ez az állásfoglalás egyvalakit biztosan kötni fog, mégpedig Orbán Viktor miniszterelnököt. Utána ez a folyamatban egyszerű jogi megoldást jelent, hiszen úgy felvenni nem lehet tagjelölt államot az Európai Unióban, hogy abban nincsen teljes konszenzus. A múltban is számos olyan eset volt, hogy a csatlakozási tárgyalások megkezdését, a jelölti státust más tagországok megvétóztak. Gondoljunk csak Észak-Macedónia ügyére, a bolgár vétónak kifejezetten kulturális és kisebbségi okai voltak.
Ebben az ügyben nagyon fontos azt figyelembe venni, hogy milyen hatásai lennének a csatlakozásnak, mert ez nemcsak gazdasági, de biztonsági kockázat is nagyon komoly mértékben. Egy háborús ország bevonása az Európai Unióba eleve mérhetetlen biztonsági kockázat, és mindemellett pedig elképesztő jelentőségű gazdasági kockázat is, hiszen innentől kezdve Ukrajna az EU legfőbb haszonélvezőjévé válna, és ez azt jelenti, hogy a teljes EU finanszírozási rendszere átalakulna, mindezt úgy, hogy ráadásul a végső kedvezményezett sajnos nem tudjuk, ki lenne Ukrajnában, hiszen olyan fokú a korrupció, hogy semmilyen módon nem számíthatnánk arra, hogy legalább ezt a pénzforrást az ukrán emberek kapják, mert még csak ez sem biztosított, olyan szinten átszövi a teljes gazdasági életet az a korrupciós hálózat, amelyet maga az Európai Bizottság írt már le sok jelentésében.
Tehát nagyon fontos, hogy ebben a kérdéskörben az európai emberek állást foglaljanak. Az sem egy utolsó szempont, hogy mondjuk azok a nyugat-balkáni országok, ahol a biztonsági helyzet is adott, gazdaságilag ma már mondhatjuk, hogy jobb állapotban vannak, mint némelyik EU-s tagállam, nem tudnak belépni ebbe a közösségbe, akkor nem beszélhetünk többé érdemi bővítéspolitikáról, hogyha egy másik ország ezt megteheti feltételek nélkül, biztonsági kockázatot hordozva, egy úgynevezett gyorsított eljárással.
– Az Európai Bizottság döntése értelmében a magyar hallgatók továbbra sem vehetnek részt az Erasmus+ programban, noha Magyarország – akárcsak minden más uniós tagállam – hozzájárul az EU közös költségvetéséhez, amely finanszírozza ezeket a programokat. Ön szerint milyen hatással van ez az európai integrációra és a közös tudományos-kutatási együttműködésekre? Van-e esély arra, hogy a jövőben jogi vagy költségvetési garanciák védjék az ilyen típusú uniós programokat a politikai beavatkozástól?
– Éppen a héten szavazott a parlament kulturális és oktatási szakbizottsága az EU új hétéves költségvetésének előkészítéséről, ahol ez a kérdés is előkerült, sajnos azonban a néppárt és a baloldal nem támogatta azt a patrióta kezdeményezést, ami tiltaná, hogy az EU e programok felfüggesztésével hátrányba hozza egy tagállam kutatóit, hallgatóit. Azt is látni kell, hogy Erasmus+ és más uniós programok finanszírozásában Magyarország ugyanolyan befizetőként vesz részt, mint bármely más tagállam, ezért jogos elvárás, hogy a magyar kedvezményezettek is egyenlő eséllyel férhessenek hozzá ezekhez a forrásokhoz. Az Európai Bizottság döntése, amely politikai alapon zárja ki a magyar hallgatókat és kutatókat ezekből a programokból, nemcsak jogilag megalapozatlan, hanem az európai integráció szempontjából is káros.
A bizottság eredeti indoklása szerint a döntés célja az uniós költségvetés védelme és a visszaélések megelőzése volt, azonban ezeknek az alapoknak az elosztása és felügyelete maga Brüsszel hatáskörébe tartozik, így kizárásunk semmilyen pénzügyi kockázatot nem csökkent. Továbbá, az ilyen politikai döntések hosszú távon aláássák az uniós programok hitelességét, hiszen az innováció és a kutatás-fejlesztés területén olyan együttműködéseket akadályoznak, amelyek az egész európai belső piac számára kulcsfontosságúak. Különösen problémás, hogy a magyar modellváltó egyetemek kizárása miatt több nemzetközi konzorcium EU-n kívüli partnerekkel pótolta a kieső magyar intézményeket, ami az európai tudáskiáramlás veszélyét hordozza magában. Ez véleményem szerint nemcsak Magyarországnak, hanem az egész Európai Uniónak hátrányos.
Éppen ezért a jövőben szükséges lenne olyan jogi és költségvetési garanciák beépítése az uniós szabályozásba, amelyek megakadályozzák, hogy a politikai viták befolyásolják az oktatási és kutatási programok hozzáférhetőségét.
Erre korábban volt is magyar kezdeményezés, és fontos lenne, hogy az Európai Unió ezt figyelembe vegye a következő költségvetési ciklus tervezése során.
Borítókép: Petri Bernadett (Fotó: Vida Balázs)
