Kijev nem ismeri el az elvesztett területek Oroszország részévé válását, és elutasítja, hogy a békemegállapodásban rögzítsék a NATO- és EU-csatlakozásról való lemondást, valamint az ukrán fegyveres erők létszámának korlátozását, jelentette ki Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az RBK-Ukrajina hírportálnak adott interjújában. A kérdésre, hogy Ukrajna milyen vörös vonalakat határozott meg a tárgyalások során, Szibiha azt válaszolta, hogy nem szereti ezt a kifejezést, de vannak alapvető elvek, amelyeket nem lehet és nem is szabad megkérdőjelezni.

Ukrajna nem nyugszik bele a területi veszteségekbe
Andrij Szibiha szerint nem szabad elfogadni, hogy Oroszország területeket foglalt el.
Az első ilyen elv Ukrajna területi integritása és szuverenitása. Ukrajna soha nem fogja elismerni az elfoglalt területek elvesztését
– mondta, utalva az Oroszország által annektált területekre. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban a területi engedményeket nevezte Kijev legfőbb vörös vonalának.
A 2022 őszén megtartott népszavazások után a Donyecki és Luhanszki Népköztársaság, valamint a Zaporizzsjai és Herszoni területek hivatalosan is csatlakoztak Oroszországhoz. Kijev és nyugati szövetségesei nem ismerték el a népszavazások eredményét. Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, hogy a béketárgyalások egyik feltétele ezen területek és a Krím Oroszországhoz tartozásának elismerése.
Másodszor, egyetlen ország sem gyakorolhat vétójogot az ukrán nép döntéseire és Ukrajna szövetségi hovatartozására vonatkozóan. Ide tartozik az Európai Unió és a NATO is
– folytatta Szibiha. Oroszország szuverén döntésként ismeri el Ukrajna EU-csatlakozását, de ellenzi annak NATO-tagságát. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nemrég arról beszélt, hogy az egyetlen gátoló tényező, ami közte és az EU között van, az Magyarország.
A külügyminiszter szerint harmadik alapelvként az ukrán fegyveres erők erejének és képességeinek semmilyen korlátozását nem fogadják el.
Ezek alapvető kérdések, amelyeket partnereink is jól ismernek. (…) Számunkra ezek elengedhetetlen elvek: semmit Ukrajnáról Ukrajna nélkül, semmit Európáról Európa nélkül
– tette hozzá, hangsúlyozva, hogy Ukrajna nyugati szövetségesei támogatják ezeket az álláspontokat.