A Newsweek beszámolója szerint a tábornok kiemelte: a helyzet globális eszkalációhoz vezethet, amelynek súlyos következményei lennének az egész világra nézve, írja a Merkur.
Orosz–kínai stratégiai együttműködés – egy új, ellenséges szövetség?
Guillot hangsúlyozta: a feszültséget tovább növeli a stratégiai együttműködés elmélyülése Oroszország és Kína között. A két hatalom közötti viszony, a korábbi kölcsönös bizalmatlanság ellenére, az ukrajnai háború kezdete óta folyamatosan erősödik. Példaként említette a 2024-ben történt esetet, amikor kínai bombázókat állomásoztattak egy orosz légibázison az Északi-sarkvidéken, valamint a közös légi járőrözéseket a Bering-tenger fölött. Ez a katonai együttműködés lehetővé teszi Kína számára, hogy közvetlenül fenyegesse Észak-Amerikát.
Guillot aggodalmát fejezte ki Észak-Korea szerepe miatt is, amely kész katonai támogatást nyújtani Oroszországnak. Felmerültek kérdések a háttéralkukról, például fejlett technológiák átadásáról, amelyek gyorsíthatják az észak-koreai fegyverfejlesztést.

A háború elhúzódik
A Council on Foreign Relations nevű amerikai agytröszt adatai szerint Oroszország a háború több mint három éve után mintegy 20 százalékát ellenőrzi Ukrajna területének, és továbbra is nagy erőkkel tör előre, miközben Ukrajna dróntámadásokkal válaszol. Washington már több mint 118 milliárd dollárnyi katonai támogatást biztosított, de a frontvonalak alig mozdulnak.
Donald Trump amerikai elnök közben ösztönzi Ukrajnát, hogy tegyen területi engedményeket – például ismerje el a Krímet orosz területként. Egyes jelentések szerint az Egyesült Államok egyre nagyobb nyomást helyez Ukrajnára a kompromisszumkészség érdekében, miközben a harcok változatlan hevességgel folytatódnak.
Volt NATO-parancsnok: „Ez már maga a konfliktus”
Jürgen-Joachim von Sandrart, a NATO Északkeleti Többnemzetiségű Hadtestének volt parancsnoka szintén figyelmeztet:
Már nem békében élünk – ez már egy konfliktus, amely sokféle módon nyilvánul meg.
Különösen veszélyeztetett területként említi a Suwalki-folyosót, a Lengyelország és Litvánia közti stratégiai szárazföldi korridort. Ha Oroszország katonai kapacitása felszabadul az ukrajnai frontokról, a NATO keleti határa sebezhetővé válhat.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!