Az elmúlt hetek egyik világpolitikai érdekessége, hogy PPP-ben, vagyis vásárlóerő-paritáson mérve a Kínai Népköztársaság teljes GDP-je lehagyta az USA-ét.
Ukrajna folytatta politikai és gazdasági mélyrepülését. Az ország adóssága, amely objektíve visszafizethetetlen, elérte a 171 milliárd dollárt. Kijev bejelentette, hogy 2026-tól elkezdik az adósságok törlesztését, magyarul a visszafizetéseket, amire semmiféle saját forrás nem áll rendelkezésre.
Az egyik ukrán hadiüzem legyártott 120 ezer hibás aknavető gránátot. Az ukrán államfő bejelentette, hogy az eddigi amerikai támogatásból eltűnt százmilliárd dollár.
Az USA Ukrajna-politikáján Trump elnök első száznapos tevékenységéhez képest lassú módosulás következett be. Előbb kapott Kijev egy 50 millió dollár értékű hadianyag-szállítást, majd egy újabb, 310 millió dolláros támogatást, többek között a már korábban átadott F–16-os vadászgépek korszerűsítésére. Az USA hangsúlyozta, hogy ez nem a fegyverzet lecserélését vagy modernizációját jelenti.
Közben az USA próbálja a fordított Kissinger-stratégiát alkalmazni. Bő ötven évvel azután, hogy az amerikai külügyminiszter, nemzetbiztonsági tanácsadó elérte, hogy a Kínai Népköztársaság szakítson Moszkvával és elhárította azt a szovjet kérdést, hogy az USA hogyan reagálna egy Kína elleni szovjet nukleáris csapásra.
Washington most megpróbálja Moszkvát szembeállítani Pekinggel. A probléma csak az, hogy az orosz–ukrán háborúban nincs érdemi közeledés és az USA európai NATO-szövetségesei nem értik és nem is tudják követni a megváltozott amerikai politikát.
Kína és Oroszország annyi szálon kapcsolódnak egymáshoz, hogy ennek felbontása nem tűnik egyszerű feladatnak Washington számára. Közben az USA felszólította a kínai hivatalnokokat, hogy aki rendelkezik (gyakorlatilag bármiről) bizalmas információkkal, adja át az USA-nak. E felhívás hatására kíváncsi leszek. Egyrészt várom a kínai ellenlépéseket, amelyeket – szemben Washingtonnal – nem fognak bejelenteni, másrészt az egész ügy azt jelenti Peking számára, hogy alapvető biztonsági érdeke a jövőben is az orosz kapcsolatok megtartása és erősítése.
Az elmúlt héten megalakult az új német kormány.
Németország második világháború utáni történelmében páratlan módon, a stabil parlamenti többséggel rendelkező CDU/CSU/SPD koalíciója az első körben nem szavazta meg a saját kancellárját. Ennek oka, véleményem szerint, a csalódottság és a kiábrándultság volt.
A CDU-ból Merkel egyetlen híve sem kapott semmilyen fontosabb kormányzati pozíciót. Az SPD frissített, és az új, főleg női miniszterek zömét még saját párttársai sem ismerték igazán. Olyan személycserékre került sor, hogy a Bundestagban az SPD frakcióvezetőjének felkért Hubertus Heilt, a korábbi munkaügyi minisztert, szó szerint az utolsó pillanatokban lecserélték.
A CSU nehezen tudta megemészteni, hogy a párt Bajorországban sokkal jobban szerepelt, mint testvérpártja, a CDU Németország többi tizenöt tartományában, de a kancellári posztból egyszerűen kigolyózták a párt elnökét, Markus Södert. A korábbi SPD/FDP/Zöld kormányból egyetlen ember őrizte meg posztját, a szocdem védelmi miniszter, Boris Pistorius. Ő viszont szintén nehezen tudta elfogadni, hogy bár ő pártja legnépszerűbb politikusa, de nem engedték a megbukott Scholz kancellárral szemben/helyett az indulását kancellárjelöltként a téli választásokon.
A kedd délelőtti sikertelen kancellárválasztás után néhány órával, az AfD kivételével valamennyi párt megszavazta az újabb választás lehetőségét. Ezen már Merz simán győzött. A régi kormány utolsó óráiban a német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal szélsőséges, szélsőjobboldali, a demokráciát veszélyeztető pártnak minősítette az AfD-t és annak Brandenburg tartományi szervezetét. Az új német kormány létrejöttekor ezt a döntést visszavonták.
Merz első napján mint német kancellár ellátogatott Párizsba és Varsóba is. Franciaországban megtárgyalta, hogy mit jelent a francia atomütőerő új feladata, amely szerint továbbra sem rendelik a NATO alá, de kizárólagos francia irányítás alatt felvállalja Európa védelmét.
Merz újra hangsúlyozta, hogy nem létezhet európai sikeres védelem az USA nélkül. Sor került egyeztetésekre a migráció és az orosz–ukrán háború kérdésében is.
Varsóban Merz kiemelte Lengyelország középhatalmi szerepét. Kiállt az orosz–ukrán háborúban az ukránok mellett, és megígérte, hogy szemben az előző német kormány álláspontjával, átadják Ukrajnának a német Taurus rakétákat.
A kancellár mindkét fővárosban kiemelte, hogy új német migrációs politika jön és az egyik fő feladat lesz a schengeni rendszer keretein belül a német államhatárok fokozottabb védelme.
A május 9-i győzelmi napi ünnepségeken a NATO/EU tagállamok vezetői közül egyedül Robert Fico szlovák miniszterelnök utazott el Moszkvába, míg a német, a francia és a brit vezetők Kijevbe mentek el.
Putyin tizenöt kétoldalú találkozót bonyolított le. Ezek közül kiemelkedett a megbeszélés a kínai államfővel. Tizenhárom ország katonái vettek részt a moszkvai díszszemlén és tíz szovjet utódállam képviseltette magát a legmagasabb szinten az ünnepségeken. A megemlékezéseken részt vettek veteránok, többek között az USA-ból is. Ott volt a néhai francia államfő, De Gaulle unokája is. A balti államok lezárták légterüket a Moszkvába tartó állam- és kormányfőket szállító repülőgépek előtt.
A pakisztáni–indiai háború folytatódott. Trump szégyennek nevezte az indiai rakétacsapást. Az USA közvetített a két ország között, és a hét végén sikerült azonnali és teljes körű tűzszünetet létrehozni.
Az április 22-i kasmíri terrortámadás után India május 7-én reagált. Mindkét fél mindennel a másikat vádolta. A csapások célirányosak és korlátozottak voltak és egyik nagyhatalom sem vetett be tömegpusztító fegyvereket.
Az USA megállapodást kötött Ománban a jemeni húszi mozgalom képviselőivel, hogy a jövőben nem éri támadás a jemeni partok előtt – többek között a Vörös-tengeren – hajózó nyugati polgári, kereskedelmi és katonai egységeket.
Elkezdődtek a vámtárgyalások az USA és a világ különböző államai között. Gyors megállapodás született Nagy-Britanniával, folynak az amerikai–kínai vámtárgyalások Svájcban és rövid időn belül elkezdődnek a tárgyalások az USA és az EU között is.
Csütörtökön megválasztották az új pápát, XIV. Leót, aki az első észak-amerikai származású katolikus egyházfő.
A szerző biztonságpolitikai szakértő
