Ukrajnában központosított az LMBTQ-propaganda

Bár a 2014-es úgynevezett Méltóság forradalma óta mindent megtesz Kijev annak érdekében hogy népszerűsítse az LMBTQ-életérzést, a hagyományosan konzervatív értékrendű szlávok körében nem igazán sikerül azt kivitelezni.

Pride felvonulás Kijevben Fotó: AFP Fotó: SERGII KHARCHENKO

Amint arról korábban beszámoltunk, nagypénteken Sunny Bunny néven LMBTQ-filmfesztivál kezdődött Kijevben. A fesztivál korábban is fokozott biztonsági intézkedéseket igényelt. A 2023-as megnyitó előtt két kijevi mozit is támadással és gyújtogatással fenyegettek meg a programhoz való csatlakozásuk miatt. 2025-ben minden keresztény felekezet ugyanazon a napon ünnepli a húsvétot, és a fesztivál időzítése és neve finoman szólva is ellenérzést váltott ki. 

Ukrajna: LMBTQ-felvonulás Kijevben Fotó: AFP

Ukrajna erőszakosan próbálja elfogadtatni az LMBTQ-t

Az elmúlt évtizedekben is kiderült, az ukrán társadalom torkán sok mindent megpróbálnak lenyomni, azonban a pohár betelik egy idő után. Az ukrán emberek többsége toleráns a nem hagyományos szexuális orientációval rendelkező emberekkel szemben, azt azonban már nem nézi jó szemmel, ha valaki rózsaszín tangában rázza a fenekét – férfi létére – a kijevi Hrescsatyikon. 

A szláv férfikép évszázadok óta a kemény muzsik, vagyis a kemény férfi, és ebben aligha lehet különbséget tenni a háborúban álló oroszok és ukránok között.

Mindkét társadalom a hagyományos értékrendet preferálja. 
A hivatalos Kijev a 2014-es, úgynevezett Méltóság forradalma, vagyis a Nyugat által támogatott államcsíny után kezdte el propagálni a melegfelvonulásokat és az LMBTQ-propagandát az országban. Akkoriban az összes állami hivatal és a különböző intézmények élére olyan nyugaton tanult szakemberek kerültek, akiket többnyire a Soros-szervezetek támogattak tanulmányaik során. Az érzékenyítés pedig már több mint tíz éve tart, kisebb-nagyobb sikerekkel.

Sokszor megverik az ukrajnai pride résztvevőit

Az első kijevi melegfelvonulás még nem aratott osztatlan sikert. Nyolc évvel ezelőtt több volt a rendőr, mint a résztvevő. Utóbbiakat pedig folyamatos támadások érték, emiatt ötven embert le is tartóztattak. 

Aztán a hét évvel ezelőtti kijevi pride sem volt  erőszakmentes. Az európai liberálisok hiába gondolnak úgy Ukrajnára, mint a szabadság és a szabad szerelem országára, ez a valóságban még sincs teljesen így. A szívárványszínű tömegre gyakran támadnak ukrán radikális, félkatonai szervezetek aktivistái, ami miatt ott több az erőszakos incidens, mint máshol Európában. 
Persze nem lenne Ukrajna, ha nem lenne egy kis műbalhé az egészben. A kelet-európai országban ugyanis köztudott, hogy a tüntetésekre csak azok mennek, akiket jól megfizetnek. A radikálisokat pedig maga az – EU által imádott – ukrán állam finanszírozza, hogy támadjanak rá a meleg aktivistákra. Addig is van miről csámcsognia a népnek, ami eltereli a figyelmet a valós problémákról. Arról nem is beszélve, hogy a különböző jogvédő szervezetek újabb milliókkal rövidíthetik meg nyugati partnereiket a szexuális kisebbségek védelmére hivatkozva. Vagyis Ukrajnában, nem minden az, aminek látszik. Mondhatnánk: minden színház. Ahol még az elnök maga is színész.

A radikálisok sokszor könnygázt és füstgránátot vetettek be az ukrán pride-felvonulókkal szemben.

Kijevben még akkor is megrendezték a pride-ot, amikor a koronavírus-járvány javában tombolt. Persze akkor is több volt a rendőr, mint a felvonuló, és kisebb-nagyobb incidensek is voltak. Akkoriban az ország átoltottsága rendkívül alacsony volt, de a szervezőket és az engedélyt adó hatóságokat ez sem akadályozta meg abban, hogy tömegrendezvényt tartsanak.

A megszállt, háborúban álló ország legnagyobb problémája a melegházasság

Nyugaton gyakran beszélnek arról, hogy Ukrajna a háborúban a szabadságjogokért, köztük a LMBTQ-közösségekért küzd. Erről a százezerszámra eleső fiatal ukrán katona nem tud. Az azonban szembetűnő, hogy Kijev a hadiállapot idejére megtiltotta a nagyobb megmozdulásokat, ünnepségeket és összejöveteleket, a pride-nak azonban szabad teret biztosított. Olyannyira, hogy a folyamatos bombázások alatt álló Harkovban még 2024-ben is szerveztek felvonulást. Ami szembetűnő volt, hogy egyetlenegy hadkiegészítő tiszt sem állította meg őket, hogy besorozza a hadseregbe. Sőt, hogy minden rendben legyen politikailag is, ahhoz csatlakoztak azon katonák is, akik nem a hagyományos szexuális orientáció képviselőiként harcolnak a fronton. Az (autós) felvonulás végén a megjelentek azt követelték az államtól, hogy engedélyezze az azonos neműek házasságát. 

Az ukrán állam csak azért, hogy elnyerje a Nyugat pénzügyi támogatását, látszólag rengeteget tesz azért, hogy propagálja másságot. Még a hadsereg szóvivője is az amerikai transzgender, Sarah Ashton-Cirillo volt egy ideig. 

Az LMBTQ-közösséghez tartozó katonák számára konferenciákat szerveznek, színes riportokat és reklámokat forgatnak arról, hogy mennyire meg vannak becsülve. Ez azonban szintén csak a színház része. A valóságban egyre több erőszakos cselekmény éri a szexuális kisebbségek képviselőit Ukrajnában. 
Nemrég  a nacionalisták és radikálisok fellegvárának számító Lembergben vertek majdnem agyon egy transzgender katonát, aki az édesanyja temetésére ment haza a városba. A három éve szolgáló Helen, ahogy az illetőt hívják, Lemberg közpotjában üldögélt, és videóchaten beszélt a fiújával. Egy kis idő után egy férfi odalépett hozzá és agresszívan kezdett el vele beszélni. Helen megkérte, hogy távozzon, azonban a férfi megütötte, és azt kiabálta: „mi van, buzi vagy?” Helen elszédült, majd még többször megütötték. Az incidens végét azonban sikerült videóra vennie.