A radikálisok sokszor könnygázt és füstgránátot vetettek be az ukrán pride-felvonulókkal szemben.
Kijevben még akkor is megrendezték a pride-ot, amikor a koronavírus-járvány javában tombolt. Persze akkor is több volt a rendőr, mint a felvonuló, és kisebb-nagyobb incidensek is voltak. Akkoriban az ország átoltottsága rendkívül alacsony volt, de a szervezőket és az engedélyt adó hatóságokat ez sem akadályozta meg abban, hogy tömegrendezvényt tartsanak.
A megszállt, háborúban álló ország legnagyobb problémája a melegházasság
Nyugaton gyakran beszélnek arról, hogy Ukrajna a háborúban a szabadságjogokért, köztük a LMBTQ-közösségekért küzd. Erről a százezerszámra eleső fiatal ukrán katona nem tud. Az azonban szembetűnő, hogy Kijev a hadiállapot idejére megtiltotta a nagyobb megmozdulásokat, ünnepségeket és összejöveteleket, a pride-nak azonban szabad teret biztosított. Olyannyira, hogy a folyamatos bombázások alatt álló Harkovban még 2024-ben is szerveztek felvonulást. Ami szembetűnő volt, hogy egyetlenegy hadkiegészítő tiszt sem állította meg őket, hogy besorozza a hadseregbe. Sőt, hogy minden rendben legyen politikailag is, ahhoz csatlakoztak azon katonák is, akik nem a hagyományos szexuális orientáció képviselőiként harcolnak a fronton. Az (autós) felvonulás végén a megjelentek azt követelték az államtól, hogy engedélyezze az azonos neműek házasságát.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!