És természetesen, mint minden totalitárius projektnek, Brüsszel (most még csak) kétezermilliárd euróból megvalósítandó európai föderális mamutállamának is megvan a maga ideológiája. A vörös-zöld jelszavak mellett a woke és a tetszőleges tartalmú „jogállamiság” fogja betölteni az ellenvéleményt képviselőket elnémító szellemi bunkósbotszerepét. A nagy, központosított uniós költségvetésből bármilyen kifizetés feltétele lesz a „jogállami feltételeknek” való megfelelés. A visegrádi országokkal, illetve Romániával szembeni brüsszeli bánásmódból nagyon jól tudjuk, hogy mit jelent ez. Ha Lengyelországban karhatalommal állítják a „megfelelő” irányba a köztelevíziót, az rendben van. Ha Romániában kizárják a versenyből az államfőválasztás első helyezettjét, az is a legnagyobb rendben van. Ha azonban a magyar kormány megpróbálja egyáltalán lehetővé tenni a magyar szülőknek, hogy megvédjék gyermekeiket a mindenhonnan áradó LMBTQ-propagandától, az azonnali beavatkozásért és az ország elleni szankciókért kiált.
Van egy jó hírünk is a végére. A bizottság költségvetési tervéből nem lesz semmi. Az már a kiszivárgásakor megbukott, mert még a baloldali nemzetközi média korlátlan támogatását élvező globalista kormányok sem engedhetik meg maguknak, hogy ilyen szinten elárulják a választóik érdekeit.
De az azért mégis elképesztő, hogy a brüsszeli gépezetből egyáltalán kijött egy ilyen tervezet, sőt, hogy a részükről ez volt „a” tervezet. Ha nem vagyunk résen, előbb-utóbb végrehajtják a tervüket.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezVéleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!