Magyar Levente külügyi államtitkár közösségi oldalán számolt be arról, hogy kedden az ukrán külügyminiszter-helyettes bekérette a kijevi magyar nagykövetet.

Magyar Levente külügyi államtitkár közösségi oldalán számolt be arról, hogy kedden az ukrán külügyminiszter-helyettes bekérette a kijevi magyar nagykövetet.
„Tegnap az ukrán külügyminiszter-helyettes bekérette kijevi nagykövetünket, Heizer Antalt, értésére adni az ukrán kormány afölötti elégedetlenségét, hogy – amint fogalmazott – Magyarországon egyes politikai erők megpróbálják az ukrán kérdést bevonni a belpolitikai küzdelembe” – írta Magyar Levente.
Az államtitkár szerint a magyar fél választ sem tudott adni:
Nagykövetünk válaszra már nem kapott lehetőséget, a partner azelőtt elhagyta a tárgyalót, hogy a szóbeli reakciót megvárta volna. Így azért nehéz párbeszédet folytatni…
Magyar Levente szerint Magyarország mindig is készen állt a párbeszédre, és az elmúlt tíz évben folyamatosan tárgyalt is az egymást követő ukrán kormányokkal a kárpátaljai magyar kisebbség jogfosztottságának megoldásáról:
Kijevnek tíz éve lett volna arra, hogy ezt a kérdést méltányosan, az általa sokat hivatkozott európai értékeknek megfelelően rendezze. Éppen azon értékek mentén, melyeket állítása szerint a csatatéren védelmez. A szavak azonban fájdalmasan messze esnek a valóságtól.
Európai érték például az, hogy a törvény szerint büntetendő, ha Ukrajna egy kisebbséghez tartozó állampolgára az anyanyelvén merészel beszélni a saját orvosával, vagy nem átall az anyanyelvén ügyet intézni egy állami hivatalban?
Magyar Levente szerint Kijevnek lenne még dolga az „európaiság” terén, mielőtt a magyar belpolitikai vitákat minősítené. Azt is hozzátette, hogy nem meglepő, ha az ukrán téma más országokban is politikai kérdéssé vált:
„Ez így történt hazánkon kívül egy sor másik országban – Amerikától Finnországig, Németországtól az Egyesült Királyságig. Hogy is lehetne ez másképp, mikor a transzatlanti közösség euró-százmilliárdokat költ el az ukrán hadsereg és állam támogatására, s fegyverek szállításával közvetve részesévé is vált az orosz–ukrán háborúnak.”
Végül Magyarország álláspontját is világossá tette az EU-csatlakozás ügyében:
Ami pedig az aktualitásokat illeti: mi sem természetesebb annál – legalábbis mifelénk, sokakkal ellentétben –, hogy kikérjük a választók véleményét egy oly sorsdöntő kérdésben, mint Ukrajna erőltetett uniós csatlakoztatása, ami Magyarországra és az európai békére nézve is súlyos következményeket hordoz.
Posztja végén Magyar Levente így fogalmazott:
„Ukrán kollégám úgy fogalmazott, hogy Ukrajna nem ellensége a magyaroknak. Tíz éve várjuk, hogy Kijev ezt tettekkel is alátámassza.”
Borítókép: Magyar Levente, a minisztérium parlamenti államtitkára (MTI)
Az ukrán elnök százmilliárd dollárért vetetne amerikai fegyvert az európaiakkal.
Már a legfelsőbb bíróság is jóváhagyta.
Figyelemre méltó összefüggésekre derült fény az Északi Áramlat felrobbantásával kapcsolatban.
Nincs összefüggésben a támadás a béketárgyalásokkal.
Az ukrán elnök százmilliárd dollárért vetetne amerikai fegyvert az európaiakkal.
Már a legfelsőbb bíróság is jóváhagyta.
Figyelemre méltó összefüggésekre derült fény az Északi Áramlat felrobbantásával kapcsolatban.
Nincs összefüggésben a támadás a béketárgyalásokkal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.