Egy török diplomáciai forrás a RIA Novosztyinak elmondta: a két vezető elsősorban az energetikai együttműködést vitatja meg, beleértve a törökországi atomerőmű-építési projekteket is.

Egy török diplomáciai forrás a RIA Novosztyinak elmondta: a két vezető elsősorban az energetikai együttműködést vitatja meg, beleértve a törökországi atomerőmű-építési projekteket is.
Az egész kétoldalú kapcsolati spektrum napirenden lesz, különös tekintettel az energiára és az atomerőmű-építésre. Számos projekt előkészítése már folyamatban van, a felek értékelik az eddigi munkát, és újabb iránymutatásokat adnak
– közölte a forrás. A diplomata hozzátette: Recep Tayyip Erdogan várhatóan ismét felajánlja Ankara közvetítői szerepét az ukrajnai konfliktus rendezésében, beleértve egy lehetséges nemzetközi csúcstalálkozó megszervezését is, amelyen a háborús felek vezetői ülnének tárgyalóasztalhoz.
Moszkva és Ankara az elmúlt években szoros együttműködést alakított ki az energetika terén, különösen a gázszállítás és az atomenergia fejlesztése kapcsán. A Roszatom orosz állami vállalat jelenleg is építi Törökország első atomerőművét Akkuyuban, amely a tervek szerint a következő években léphet üzembe.
A mostani találkozó jelentőségét növeli, hogy Törökország a NATO tagja, ugyanakkor Erdogan többször is kifejezte, hogy országát hídnak tekinti Kelet és Nyugat között, és kész közvetítőként fellépni Moszkva és Kijev között.
Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozik Recep Tayyip Erdogan török elnökkel a BRICS-csúcstalálkozó alkalmából Kazanyban, 2024. október 23-án (Fotó: AFP/Alexander Zemlianichenko)
Az Egyesült Államok elnöke fontos bejelentést tett.
A békemenettel Magyarország azt üzente a világnak, hogy készen áll a budapesti békecsúcs megrendezésére - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója csütörtökön Brüsszelben.
Trump ázsiai körútja több országot érint.
A miniszterelnök a Békemenet után, a brüsszeli EU-csúcsra tartva adott interjút Bohár Dánielnek. Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország álláspontja a nép, a magyar nemzet álláspontja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.