Szergej Lavrov exkluzív interjút adott a Magyar Nemzetnek

Az orosz külügyminiszter az orosz–ukrán háború mellett a magyar–orosz kétoldalú kapcsolatokat is értékelte. Az egyik legtöbbet szankcionált nagyhatalom vezető diplomatáját, Szergej Lavrovot kérdeztük.

Szergej Lavrov, az Oroszországi Föderáció külügyminisztere Forrás: A fotót az Oroszországi Föderáció Külügyminisztériuma bocsátotta rendelkezésünkre

– Oroszország a korábbiakban is, most is nyitott az ukrán konfliktus politikai és diplomáciai rendezésére. Ennek azonban valóban a tartós békéről kell szólnia, nem pedig a fegyverszünetről. Nincs szükségünk olyan szünetre, amelyet a kijevi rezsim és külső patrónusai a csapatok átcsoportosítására, a mozgósítás folytatására és katonai képességük megerősítésére használna fel.

Fenntartható rendezés nem lehetséges a konfliktus kiváltó okainak elhárítása nélkül. Mindenekelőtt meg kell szüntetni Oroszországot a NATO bővítésével és Ukrajnának a NATO-ba történő bevonásával kapcsolatban érintő biztonsági fenyegetéseket. Legalább ilyen fontos az emberi jogok tiszteletben tartásának biztosítása azokon a területeken, amelyek a kijevi rezsim ellenőrzése alatt maradnak, mivel 2014 után az mindent elpusztít, ami Oroszországhoz, az oroszokhoz és az orosz ajkú emberekhez kapcsolódik – az orosz nyelvet, kultúrát, hagyományokat, a kanonikus ortodoxiát és az orosz nyelvű médiát.

Szükséges a Krím, Szevasztopol, a Donyecki Népköztársaság, a Luganszki Népköztársaság, a Zaporozsjei és a Herszoni terület Oroszországba való befogadásával kialakult új területi realitások nemzetközi jogi elismerése. Ezen területek lakói népszavazáson, szabad akaratnyilvánítással határozták meg sorsukat. Napirenden szerepel Ukrajna demilitarizálása és nácitlanítása, az oroszellenes szankciók feloldása, az Oroszország elleni bírósági keresetek visszavonása és a Nyugaton jogtalanul lefoglalt eszközök visszaszolgáltatása. 

Mindezeket a téziseket egy jogilag kötelező erejű békemegállapodásban kell rögzíteni. Ukrajnának vissza kell térnie államiságának gyökereihez, és követnie kell a fennállásának jogalapját megteremtő dokumentumok szellemét és betűjét. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy semleges, el nem kötelezett és nukleáris fegyvermentes státusát Ukrajna az 1990. évi, állami szuverenitására vonatkozó nyilatkozatban nyilvánította ki. 1991 augusztusában a Legfelsőbb Tanács elfogadta az Ukrajna függetlenségének kikiáltásáról szóló törvényt, amely megerősítette a nyilatkozat rendelkezéseinek rendíthetetlenségét. A függetlenségi kiáltvány Ukrajna jelenlegi alkotmányának preambulumában szerepel.

– Mit gondol a béketárgyalások folyamatáról?

– Kezdeményezésünkre és a török partnerek segítségével Isztambulban közvetlen, előfeltételek nélküli tárgyalások kezdődtek az ukrán féllel. Május 16-án és június 2-án került sor a két tárgyalási fordulóra. A harmadik forduló időpontjáról még tartanak az egyeztetések. A tárgyalási folyamat részeként számos humanitárius kérdésben született megállapodás, így a visszatartott civilek és hadifoglyok, köztük a súlyosan sebesült és beteg személyek, valamint a 25 év alatti fiatal katonák cseréjéről, valamint több mint 6000 katona holttestének temetésük végett Ukrajnába történő hazaszállításáról.

Kaptunk egy listát 339 olyan gyermekről, akik elvesztették a kapcsolatot szüleikkel vagy törvényes képviselőikkel. Ez rácáfol Kijev hamis propagandisztikus állításaira az Oroszország által állítólag „elrabolt” 19 000 gyermekről. Az ukrán listán szereplő minden egyes gyermek esetében elvégzik a szükséges ellenőrzéseket. Mindent megteszünk, hogy ismét szeretteikkel lehessenek.

Az Oroszországi Föderáció elnöke mellett működő Gyermekjogi Biztosi Hivatal hasonló jegyzéket készít, amelyet átadunk Kijevnek. Ebben előzetesen 10 Ukrajnában és 8 európai országokban tartózkodó kiskorú szerepel. Arra számítunk, hogy az ukrán fél felelősségteljesen tanulmányozza majd át ezt a jegyzéket, és a gyermekek Oroszországban tartózkodó rokonaikkal lehetnek.

Szergej Lavrov, az Oroszországi Föderáció külügyminisztere (Fotó: A fotót az Oroszországi Föderáció Külügyminisztériuma bocsátotta rendelkezésünkre)

Szergej Viktorovics Lavrov az Oroszországi Föderáció külügyminisztere. 1950-ben született, orosz állampolgár. 1972-ben végzett a Szovjetunió Külügyminisztériumának Moszkvai Állami Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében. Angolul, franciául és szingalézül beszél. Karrierjét 1972-ben kezdte az akkori szovjet nagykövetségen Srí Lankán. 2004 óta az Oroszországi  Föderáció külügyminisztere. Állami kitüntetésekkel rendelkezik. Nős, egy lánya van.

– Visszatérve a konfliktus elsődleges okaihoz: Oroszország azt állította, hogy az ukrán hatóságok üldözik az orosz nemzetiségű személyeket. Oroszország emellett aggodalmának adott hangot Ukrajna NATO-tagsága miatt. Miért érzi ezt Moszkva fenyegetésnek? Hiszen a NATO egy védelmi szövetség.

– Ukrajnában az oroszokat üldözték és megölték. Ezt az irányvonalat közvetlenül a 2014. februári kijevi államcsíny után kezdték követni. A hatalmat magukhoz ragadó nacionalisták megígérték, hogy „vérbe fojtják” az orosz ajkú Krímet, amely nem fogadta el a puccs eredményét, és neonáci fegyveresekkel tömött „barátságvonatokat” küldtek a félszigetre, hogy lemészárolják a krími lakosokat. 2014. május 2-án az odesszai Szakszervezetek Házában élve elégették azokat az aktivistákat, akik nem értettek egyet az új kijevi kormánnyal. A bűncselekmény egyik elkövetőjét sem büntették meg mindmáig, noha az elkövetőket már régóta azonosították, többek között a nyilvánosan hozzáférhető videófelvételek alapján. 2014 után az ukrán büntetőosztagosok több mint tízezer orosz és orosz ajkú donbászi lakost – ártatlan civilt – öltek meg. 

A kijevi rezsim hadat üzent az orosz nyelvnek és az orosz kultúrának. Ukrajna alkotmányát és Kijevnek az emberi jogok és a nemzeti kisebbségek jogainak védelmére vonatkozó nemzetközi kötelezettségeit megsértve olyan törvényeket fogadtak el, amelyek megtiltják az orosz nyelv használatát az oktatásban, a tudományban, a kultúrában, a médiában, a reklámokban, a szolgáltatásokban, sőt a mindennapi életben is, és az orosz nemzetiségűeket, akik nem voltak hajlandók lemondani őseikről és hagyományaikról, teljes diszkriminációnak vetették alá.

Más etnikai csoportok, köztük a magyarok, románok, lengyelek, bolgárok, örmények, beloruszok és görögök is erőszakos ukránosításon estek át. Budapesten jól tudják ezt. Ma Oroszország és Magyarország nyíltan felemeli a szavát honfitársai védelmében. Egyesíteni tudjuk ezzel kapcsolatos erőfeszítéseinket.

A kijevi rezsimnek az Ukrajnában lévő bárminemű orosz vonatkozással szembeni rasszista és diszkriminatív intézkedései mellett a konfliktus másik oka a NATO régóta tartó keleti terjeszkedése, amelynek során Ukrajnát katonai hídfőállássá alakították Oroszország visszatartása érdekében. 

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete már régóta nem védelmi szövetség, amint azt a NATO-országok vezetői állítják. A jugoszláviai, iraki és líbiai katonai kalandok nem magyarázhatók a tagállamok területének megvédésére irányuló szándékkal. Kik ellen védekeztek ott a NATO-országok? Ki támadta meg őket? Ezért a NATO-bázisok megjelenése Ukrajnában és magának Ukrajnának a harcos szövetségbe való bevonása közvetlen veszélyt jelent nemzetbiztonságunkra nézve.

Ez a helyzet számunkra elfogadhatatlan lenne. Ezért 2021 végén arra kértük az Egyesült Államokat és a NATO-t, hogy Ukrajna el nem kötelezett státusának megváltoztatása nélkül nyújtson biztonsági garanciákat Oroszországnak. Kezdeményezésünket elutasították. A Nyugat folytatta Ukrajna fegyverekkel való „felpumpálását” a donbászi és a krími kérdés erőszakos megoldása érdekében. Számunkra végül nem hagytak más választást, mint a különleges hadművelet elindítását. Biztos vagyok benne, hogy bármelyik önmagát becsülő ország pontosan ugyanezt tette volna ebben a helyzetben.

– Milyen alapon jelenti ki Oroszország saját szuverenitását a Krím és a négy nemrég elcsatolt régió felett?

– Az „elcsatolás” kifejezés használata ebben a konkrét kontextusban nem helyénvaló és elfogadhatatlan. A nemzetközi joggal összhangban népszavazásokat tartottak a Krímben, Szevasztopolban, a Luganszki Népköztársaságban, a Donyecki Népköztársaságban, a Zaporozsjei és a Herszoni területeken, amelyeken a résztvevők túlnyomó többsége, igen magas részvételi arány mellett, a történelmi hazájukkal, Oroszországgal való újraegyesítés mellett foglalt állást. Így valósult meg a népek önrendelkezési joga, amelyet az ENSZ Alapokmánya rögzít. Ezen az alapon gyakorol Oroszország szuverenitást az említett területek felett.

Valamilyen oknál fogva Nyugaton, amikor felidézik az ENSZ Alapokmányát, szigorúan szelektív módon idézik azt, például csak a területi integritást ragadva ki belőle (az alapokmány 2. cikkének 4. pontja). Ugyanakkor figyelmen kívül hagyják a népek önrendelkezési jogát (1. cikk 2. pontja) és azon kötelezettségüket, hogy tiszteletben tartják „az emberi jogokat és az alapvető szabadságokat mindenki részére, fajra, nemre, nyelvre vagy vallásra való tekintet nélkül” (1. cikk 3. pontja). Ez tiszta manipuláció és a kettős mérce bemutatása.

Emlékeztetnék arra, hogy 1970-ben – többéves vita után – az ENSZ közgyűlése konszenzussal elfogadta az ENSZ Alapokmányával összhangban az államok közötti baráti kapcsolatok és együttműködés nemzetközi jogi alapelveiről szóló nyilatkozatot. Ez kimondja, hogy a területi integritás elve azokra az államokra vonatkozik, amelyeknek kormányai tiszteletben tartják a népek egyenjogúságának és önrendelkezésének elvét, és ennek következtében „olyan kormányokkal rendelkeznek, amelyek fajra, vallásra vagy bőrszínre való tekintet nélkül képviselik a területükön élő összes népet”. 

Minden elfogulatlan megfigyelő számára nyilvánvaló, hogy a kijevi rezsim, amely az oroszellenességet állami politika rangjára emelte, nem képviseli Ukrajna orosz ajkú területeinek, így a Krím, Szevasztopol, Luganszk, Donyeck, Zaporozsje és Herszon lakosságát. Amint már említettem, az önmagukat orosznak tartó, identitásukat, nyelvüket, kultúrájukat és vallásukat megőrizni akaró emberek tudomására hozták, hogy Ukrajnában másodrangú állampolgárok, idegenek. 

Például 2021-ben Zelenszkij nyilvánosan »lényeknek« nevezte az ország délkeleti részének lakóit, és felszólította őket, hogy »gyermekeik és unokáik jövője érdekében takarodjanak Oroszországba«.

Elmondhatjuk, hogy követték ennek az alaknak a tanácsát, és az Oroszországi Föderációba történő „hazatérésre” szavaztak. Mivel a kijevi rezsim nem képviseli e régiók lakosságát, a nemzetközi jog szerint nem hivatkozhat arra, hogy a területi integritás elve a jelenlegi formájában létező ukrán államra vonatkozik.

– Az orosz–magyar kapcsolatokra is térjünk ki. Vlagyimir Putyin orosz elnök többször is „pragmatikusnak” nevezte azokat. Hogyan kell ezt értelmezni a jelenlegi kétoldalú együttműködésben?

– Értékeljük a magyar vezetés kiegyensúlyozott politikáját, amely a NATO és az EU állandó brüsszeli nyomása ellenére pragmatikus irányvonalat követ hazánkkal való kapcsolataiban.

Az oroszellenes szankciók ellenére a kétoldalú kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fejlődnek.

Sikeresen folytatódik együttműködésünk zászlóshajó projektjének – a paksi atomerőmű bővítésének és korszerűsítésének – megvalósítása. A helyszínen jelenleg aktív munkálatok folynak. Az erőmű építési és szerelési bázisának létesítményei várhatóan 2025 végére készülnek el. Tervszerűen történik az orosz szénhidrogének szállítása. Oroszország nagyra értékeli megbízható beszállítói hírnevét, és kész együttműködni magyar partnereivel minden felmerülő kérdésben.

Véleményünk szerint jó távlatai vannak a Budapesttel a kölcsönös előnyök és egymás érdekeinek figyelembevétele alapján folytatott további párbeszédnek.

– Több nyugati hírszerző ügynökség állítja, bizonyítékaik vannak arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök „meg akarja szállni” az Óvilágot, illetve ki akarja terjeszteni az orosz befolyást Európában. Az európai politikai vezetők gyakran ismételgették ezeket a kijelentéseket. Hogyan reagál az Oroszországi Föderáció ezekre a vádakra? Mikor tervezi Oroszország „megszállni” Európát?

– Valóban elhangzanak ilyen vádak. Halljuk őket. 

Talán azok, akik ezeket a kijelentéseket teszik, többet tudnak Oroszország terveiről, mint mi magunk. Legalábbis mi semmit sem tudunk az »Európa megtámadására vonatkozó terveinkről«, még kevésbé arról, hogy »megszálljuk« Európát.

Komolyra fordítva a szót, bizonyára nem állnak messze az igazságtól azok a szakértők és elemzők, akik szerint az európai és észak-amerikai országok vezető körei ellenségképet próbálnak kreálni Oroszországról annak érdekében, hogy egyesítsék a társadalmi és gazdasági problémáikba belefáradt lakosságot. Folyamatosan démonizálják hazánkat az információs térben végzett manipulációikkal. A köztudatba próbálják belesajtolni az orosz vezetés állítólagosa birodalmi ambícióiról szóló tézist.

Valószínű, hogy a mitikus orosz fenyegetés hangoztatásával igyekeznek elterelni a figyelmet a valós problémák kezelésének kudarcáról. Amilyen például az infláció, a növekvő munkanélküliség, a polgárok reáljövedelmének csökkenése, az illegális migráció és az ehhez kapcsolódó féktelen bűnözés.

Szomorú és riasztó, hogy az „egyesült Európa” szítja az oroszellenességet, újraindítja a hadiipari komplexumot és harcra szólít fel Oroszország ellen. Az EU gyors tempóban alakult át integrációs szövetségből katonai és politikai blokká, egyfajta NATO-függelékké. Ez egy veszélyes tendencia, amely a legmesszebbmenő következményekkel járhat minden európai számára.