Orbán Viktort az uniós csúcson történtekről, az európai versenyképesség ügyéről és az Angela Merkellel való találkozójáról is kérdezte a Mandiner. A miniszterelnök ugyanakkor arról is beszélt, hogy mit szól ahhoz, hogy Hadházy Ákos kémfülhallgatót vélt felfedezni a fülében egy kép alapján.
Ez egy különlegesen izgalmas európai csúcs volt, mert az energiakérdés volt napirenden, tisztázandóan újra, hogy van egy stratégiánk az orosz–ukrán háborúban, és az orosz befagyasztott vagyonnak a jövendőbeli sorsa, ami óriási vitát váltott ki. Ebből egy is elég egy napra, nemhogy három – fogalmazott Orbán Viktor a Mandinernek a koppenhágai EU-csúcs után.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy miről tárgyalt Angela Merkel volt német kancellárral, akit a hivatalában fogadott.
Beszélgettünk mindenféléről. Mind a ketten úgy emlékeztünk, hogy mind a kettőnknek mindenben igaza volt, de hát ezt udvarias formában mondtuk egymásnak, különösen a migráció ügyében. De beszéltünk az európai gazdaság versenyképességéről, és ugyanolyan aggasztó jeleket lát ő is, mint én
– mondta el a miniszterelnök, és hozzátette, itt sürgősen versenyképességi fordulatra van szükség.
Orbán Viktort a Mandiner kérdezte Hadházy Ákos országgyűlési képviselő elméletéről is, miszerint Orbán Viktor fülébe a napokban adott interjúja során egy füllhallgatót helyeztek el, és onnan kapott utasításokat
Bolond. Hadházyról mindenki tudja. Ugye mondtam, hogy a szórakoztatóipar és a politika összecsúszott. Tehát ezért ma a politikában megélnek olyan emberek is, akik effektív bolondok, viszont figyelmet váltanak ki, mint a szórakoztatóipar szereplői. Tehát ő nem a politikusok közé tartozik, hanem a szórakoztatóipart űző, magát politikusnak mondó holdkóros alakok közé
– fogalmazott ezzel kapcsolatban Orbán Viktor.
A nemzeti konzultáció kérdésére kitérve pedig elmondta, minden nemzeti konzultáció fontos.
Fontos kérdésekben szoktuk tartani, és olyan másfél-kétmillió ember mindig válaszol is, ami ha belegondolunk, egy fantasztikus demokratikus teljesítmény. Nekem mindig nagy könnyebbség, engem itt a brüsszeli csatákban megerősítenek a nemzeti konzultációk. ígyse könnyű, de azért sokkal könnyebb, ha egy egész ország, vagy annak egy nagy része van az ember mögött egy nehéz európai ügyben
– fogalmazott, és hozzátette: most például olyen kérdések vannak a konzultációban, amelyek az adóról, versenyképességről szólnak.
Tehát a kormány dolgát megkönnyítik azok, akik válaszolnak, másfelől beemelnek a közviták világába olyan kérdéseket, amelyek nem kapnának elég figyelmet, pedig fontosak. Remélem, hogy ez is sikeres lesz
– tette hozzá a miniszterelnök.
Borítókép: Orbán Viktor Koppenhágában (Fotó: MTI)