Szíria egyetlen női minisztere a változásért küzd

Szíriában bizonytalan korszak kezdődött 2024 végén, amikor véget ért a több mint ötven évig tartó diktatúra. Szíria egyetlen női minisztere a változásért küzd, elmondta, hogy már az első hivatali napján a kollégáinak szegezte a kérdést, hogy miért ő az egyetlen nő a kabinetben?

2026. 02. 03. 4:00
Szíria egyetlen női minisztere, Hind Kabawat Forrás: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, 2024. december 8-án bekövetkezett az Aszad-rezsim bukása Szíriában. Bassár el-Aszad kormánya összeomlott, miután az ellenzéki erők mindössze néhány nap alatt bevettek több fontos várost is, majd megérkeztek Damaszkuszba. A főváros elfoglalásával véget ért az el-Aszad család 53 éves diktatúrája és az országban egy bizonytalan időszak vette kezdetét.

Hind Kabawat, Szíria társadalmi ügyekért és munkaügyért felelős minisztere
Hind Kabawat, Szíria társadalmi ügyekért és munkaügyért felelős minisztere
Fotó: AFP

Szíria egyetlen női minisztere

Szíria egyetlen női minisztere, Hind Kabawat a változásért küzd, elmondta, hogy nem dísznek van ott, és már az első hivatali napján a kollégáinak szegezte a kérdést, hogy miért ő az egyetlen nő a kabinetben – írja a BBC.

Ő Szíria társadalmi ügyekért és munkaügyért felelős minisztere, az egyetlen nő az átmeneti kormányban, amelynek feladata, hogy az országot végignavigálja a háborútól a békéig vezető rögös úton.

A rezsim bukását követő első hónapokat felekezeti erőszak árnyékolta be, amely emberek ezreinek életét követelte, és amelyért Szíria számos kisebbségi közössége a kormányerőket okolja. Kabawat, aki korábban száműzetésben élő ellenzéki vezető volt, elismeri, hogy a kormány követett el hibákat. Ugyanakkor hangsúlyozza: 

Hibák történnek az átmenet során.

Kabawat kifogásolja, hogy Ahmed es-Sar elnök egyik legnagyobb hibája az volt, hogy nem nevezett ki több nőt a kabinetbe, bár állítása szerint az elnök biztosította őt arról, hogy erre a jövőben sor fog kerülni. Saját eszköztárában a párbeszédet tartja a legerősebb fegyvernek.

Időbe telik, mire az emberek ötven év diktatúra után azt mondják: bízunk benned

 – magyarázza, hangsúlyozva, hogy a bizalomra ember és ember között ugyanúgy szükség van, mint a kormány és a lakosság között. Kabawat határozottan visszautasítja azokat a vádakat, hogy csupán jelképes szerepe van a kormányban.

Nem kirakatnak vagyok itt […] Nem keresztényként vagy nőként vagyok jelen. Szíria állampolgára vagyok…

Január elején Kabawat az északi Aleppóba sietett, hogy felkeresse azokat a menedékhelyeket, ahol ezrek találtak ideiglenes menedéket, miután összecsapások robbantak ki a kormányerők és az északkelet-szíriai térséget régóta uraló, kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) között.

A megtört ország pénzügyileg romokban hever

Az Egyesült Nemzetek Szervezete szerint a szíriaiak 90 százaléka a szegénységi küszöb alatt él. Az Aszad utáni Szíria számos országtól több száz millió dollárnyi segélyt kapott, a Világbank ugyanakkor úgy becsüli, hogy Szíriának legalább 200 milliárd dollárra lesz szüksége pusztán a lerombolt ország újjáépítéséhez.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, Donald Trump amerikai elnök 2025 közepén aláírta a Szíria elleni szankciók feloldásáról, illetve enyhítéséről szóló rendeletet, amelynek szövege szerint 

az Egyesült Államok elkötelezett egy stabil, egységes, a belső békét fenntartó, valamint szomszédaival is békében élő Szíria támogatása mellett.

Borítókép: Szíria egyetlen női minisztere, Hind Kabawat (Fotó: AFP)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.