Szíria egyetlen női minisztere a változásért küzd

Szíriában bizonytalan korszak kezdődött 2024 végén, amikor véget ért a több mint ötven évig tartó diktatúra. Szíria egyetlen női minisztere a változásért küzd, elmondta, hogy már az első hivatali napján a kollégáinak szegezte a kérdést, hogy miért ő az egyetlen nő a kabinetben?

2026. 02. 03. 4:00
Szíria egyetlen női minisztere, Hind Kabawat Forrás: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szíria egyetlen női minisztere

Szíria egyetlen női minisztere, Hind Kabawat a változásért küzd, elmondta, hogy nem dísznek van ott, és már az első hivatali napján a kollégáinak szegezte a kérdést, hogy miért ő az egyetlen nő a kabinetben – írja a BBC.

Ő Szíria társadalmi ügyekért és munkaügyért felelős minisztere, az egyetlen nő az átmeneti kormányban, amelynek feladata, hogy az országot végignavigálja a háborútól a békéig vezető rögös úton.

A rezsim bukását követő első hónapokat felekezeti erőszak árnyékolta be, amely emberek ezreinek életét követelte, és amelyért Szíria számos kisebbségi közössége a kormányerőket okolja. Kabawat, aki korábban száműzetésben élő ellenzéki vezető volt, elismeri, hogy a kormány követett el hibákat. Ugyanakkor hangsúlyozza: 

Hibák történnek az átmenet során.

Kabawat kifogásolja, hogy Ahmed es-Sar elnök egyik legnagyobb hibája az volt, hogy nem nevezett ki több nőt a kabinetbe, bár állítása szerint az elnök biztosította őt arról, hogy erre a jövőben sor fog kerülni. Saját eszköztárában a párbeszédet tartja a legerősebb fegyvernek.

Időbe telik, mire az emberek ötven év diktatúra után azt mondják: bízunk benned

 – magyarázza, hangsúlyozva, hogy a bizalomra ember és ember között ugyanúgy szükség van, mint a kormány és a lakosság között. Kabawat határozottan visszautasítja azokat a vádakat, hogy csupán jelképes szerepe van a kormányban.

Nem kirakatnak vagyok itt […] Nem keresztényként vagy nőként vagyok jelen. Szíria állampolgára vagyok…

Január elején Kabawat az északi Aleppóba sietett, hogy felkeresse azokat a menedékhelyeket, ahol ezrek találtak ideiglenes menedéket, miután összecsapások robbantak ki a kormányerők és az északkelet-szíriai térséget régóta uraló, kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) között.

A megtört ország pénzügyileg romokban hever

Az Egyesült Nemzetek Szervezete szerint a szíriaiak 90 százaléka a szegénységi küszöb alatt él. Az Aszad utáni Szíria számos országtól több száz millió dollárnyi segélyt kapott, a Világbank ugyanakkor úgy becsüli, hogy Szíriának legalább 200 milliárd dollárra lesz szüksége pusztán a lerombolt ország újjáépítéséhez.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, Donald Trump amerikai elnök 2025 közepén aláírta a Szíria elleni szankciók feloldásáról, illetve enyhítéséről szóló rendeletet, amelynek szövege szerint 

az Egyesült Államok elkötelezett egy stabil, egységes, a belső békét fenntartó, valamint szomszédaival is békében élő Szíria támogatása mellett.

Borítókép: Szíria egyetlen női minisztere, Hind Kabawat (Fotó: AFP)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.