– Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn. Brüsszel szerint új védelmi doktrínára, új intézményekre és új döntéshozatali mechanizmusokra van szükség.

A Forum Europa politikai-gazdasági konferenciasorozat rendezvényén elmondott beszédében a biztos rámutatott: Oroszország Ukrajna elleni háborújában egyelőre nincs kilátás a békére.
Kubilius felhívta a figyelmet arra, hogy Oroszország katonai kiadásai vásárlóerő-paritáson számolva elérik az Európai Unió teljes védelmi költségvetésének mintegy 85 százalékát. Emellett Moszkva 2026-ra akár hét–kilenc millió drón bevetésére is képes lehet.
A biztos arra is figyelmeztetett, hogy egy Irán körüli konfliktus Európát nemcsak emelkedő energiaárakkal érintheti, hanem akár háromezer kilométeres hatótávolságú ballisztikus rakéták fenyegetésével is, miközben hiány mutatkozik az elhárítórendszerekből Ukrajnában, az Öböl menti országokban és Európában is.
Emlékeztetett arra is, hogy Mark Rutte NATO-főtitkár szerint Európának a négyszeresére kell növelnie légvédelmi képességeit.
Kubilius a beszédében három kérdéskört emelt ki az európai védelem megerősítésének témájában: az intézményi kereteket, Ukrajna szerepét, valamint a védelmi ipar kihívásait.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!