Hozzátette ugyanakkor, hogy az Egyesült Államok komoly üzenetet küldött minden ellenségének azzal, hogy Venezuela után Iránban is ilyen precíziós csapást tudott végrehajtani. Ez viszont a stabilitást erősíti, hiszen, amelyik ország ilyen csapást tud végrehajtani, azzal nem érdemes szembemenni. Azzal kapcsolatban, hogy a Hormuzi-szoros lezárása miatt szakértők a globális olajár-robbanástól tartanak, Szalai Szilárd arra hívta fel a figyelmet:
ha a Barátság kőolaj-vezetéket nem számítjuk, akkor Magyarországnak a Közel-Kelet a legnagyobb olajszállító partnere, tehát minket ez a lezárás nagyon érzékenyen érint. Ezért is értelmezhetetlen az ellenzéki kritika, hiszen a hajózási útvonalakkal bármi történhet, és akkor hiába tudna érkezni az Adria kőolajvezetéken olaj, ha nincs hajó, amely elhozná.
Az iszlám fundamentalista Irán végez olyan olajzsarolást, embargót, amilyet Kijev csinál Magyarországgal. Ez nem az a demokratikus, lojális együttműködési elv, amit egy EU-ba vágyakozó országnak követnie kell. Igaza van Szijjártó Péternek, amikor azt mondja: duplán hibás a Barátság kőolajvezeték lezárása Magyarország irányába – jegyezte meg az elemző.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!