„Ma reggeltől új helyzet van a világon, amit önök tesznek, az dupla bűn!” – kőkemény üzenetet küldött Zelenszkijnek Szijjártó Péter

Duplán bűnnek számít az, hogy Ukrajna egy eddig megbízhatóan működő, kiszámítható, Magyarország számára kulcsfontosságú szállítási útvonalat blokkol – fejtette ki a külgazdasági és külügyminiszter szombaton Budapesten.

2026. 02. 28. 17:35
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Fotó: JOHN THYS Forrás: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szijjártó Péter a Védelmi Tanács ülésén ismertette, hogy az Iránt ért izraeli–amerikai támadások nyomán a közel-keleti események egyértelműen az eszkaláció irányába mutatnak. Mint mondta, ezt erősítették meg azok a telefonhívások is, amelyeket az elmúlt órákban a térségbeli külügyminiszter kollégákkal folytatott. Hangsúlyozta: a közel-keleti biztonsági helyzet romlásának és az Irán elleni támadásoknak súlyos következményei lehetnek a globális energiapiac működésére és az energiaárak alakulására világszerte.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Fotó: DURSUN AYDEMIR/ANADOLU

Rámutatott, hogy bár Irán az infrastruktúrájának elöregedettsége és a vele szemben érvényben lévő szankciók miatt jóval kevesebb kőolajat és földgázt juttat a világpiacra, mint amennyit készletei lehetővé tennének, a közel-keleti, ázsiai és az Európa–Ázsia határán fekvő térségek energiaellátásában az iráni energiahordozók így is fontos szerepet játszanak.

A tárcavezető szerint ebben a helyzetben Oroszországra – amely az elmúlt időszakban jelentősen csökkentette az Európába irányuló energiakivitelét – nagyobb szerep hárulhat a világpiac ezen részén.

Kiemelte: amikor radikálisan átalakulhatnak a szállítási útvonalak, amikor rendkívüli bizonytalanság övezi a globális energiapiacot, és amikor az ármozgásokat senki nem tudja előre jelezni vagy kiszámítani, duplán bűnnek számít az, hogy Ukrajna egy Magyarország számára kulcsfontosságú, eddig megbízhatóan működő szállítási útvonalat blokkol.

– A Barátság kőolajvezeték minden valódi ok nélküli blokkolása ebben a globális biztonsági helyzetben duplán bűnnek számít Magyarországgal szemben – fogalmazott.

Hozzátette: békés, kiszámítható körülmények között is teljes mértékben indokolatlan és politikai zsarolás az, amit az ukrán fél tesz, a jelenlegi globális bizonytalanság közepette pedig ez még súlyosabb következményekkel járhat.

– Ma reggeltől új helyzet van a világon, a közel-keleti biztonsági helyzet romlása a globális energiapiac abszolút bizonytalanságához vezet. Ilyen esetben eddig megbízhatóan működő, fontos szállítási útvonalak blokkolása dupla bűnnek számít. Felszólítjuk őket, hogy fejezzék be, nyissák újra a Barátság körüli vezetéket – mondta Szijjártó Péter.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: AFP)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.