Az érem másik oldala
Néhány száz méterrel odébb, a tágas és rendezett Spiaggia di Ponente mögött álló egyik elegáns, családi tulajdonban lévő szálloda lobbijában teljesen más nézőpont fogad. Elena Zanetti, a hotel negyedik generációs tulajdonosa nem tagadja a problémákat, de a realitásokra figyelmeztet. – Teljesen megértem a helyiek panaszát – mondja, miközben a recepciós pult mögül figyeli az éppen bejelentkező vendégeket.
De legyünk őszinték: miből élne ez a város turizmus nélkül? A halászat ma már csak a gazdaság töredékét teszi ki. A szállodák, az éttermek, a strandok tartják el a családokat. Mi adunk munkát a helyi fiataloknak.
Amikor azonban a munka minőségére terelem a szót, Elena is elkomorul. Olaszország ezen területén a munkanélküliség ugyan nem vészes, a turizmusra épülő monokultúra mégis sajátos csapdát rejt. – Igen, a munka szezonális – ismeri el a szállodás. – Májustól szeptemberig hajtás van, utána viszont jön a holtszezon. A fiatalok kapnak egy határozott idejű szerződést, amire egyetlen olasz bank sem ad nekik lakáshitelt. Így hiába van nyáron munkájuk, hosszú távon bizonytalanságban élnek. Mi is küzdünk egyébként, a munkaerőhiány óriási, mert a helyiek már nem akarnak szezonális munkát vállalni. A külföldi személyzetnek pedig nem tudunk szállást biztosítani, mert a lakásárak az egekben vannak.
Kettős dilemma a turizmusból élő országokban
A római kormány és a helyi önkormányzatok óriási dilemmával néznek szembe. A turizmus az olasz GDP több mint 13 százalékát adja, az ország pedig 2026 nyarán is vezeti az európai foglalási listákat, messze megelőzve Spanyolországot és Franciaországot. A siker azonban fojtogatóvá vált. A kormány igyekszik olyan jogkörökkel segíteni a településeket, amelyeket maguk alakíthatnának.
Caorle eddig viszonylag ügyesen használta ki ezeket az eszközöket: a városvezetés határozottan korlátozta a part menti, Jesolo-típusú óriási betonhotelek építését, és a történelmi óvárost sétálóövezetté alakította. A hangsúlyt a kulturális programokra és az ökoturizmusra helyezik, hogy a zajos buliturizmus helyett a minőségi, fizetőképesebb és visszafogottabb réteget vonzzák.
A beszedett idegenforgalmi adót szigorúan a megnövekedett hulladékszállítási és köztisztasági költségek finanszírozására fordítják, amit a főszezonban a lakosság többszörösére duzzadó tömeg generál. Ahogy leszáll az este Caorle felett, a Madonna dell’Angelo tengerparti templom körüli sziklákon sétálók tömege hömpölyög.
A Scogliera Viva – a művészek által kifaragott gátsziklák sora – előtt szelfibotok erdeje emelkedik a magasba. A város gyönyörű, tiszta, és egyelőre sikeresen egyensúlyoz a megélhetés és az élhetőség határán. De a kérdés nyitott marad: meddig tartható fenn ez a törékeny béke, mielőtt a Kis Velence sorsa végleg beteljesedik, és a lakosok helyét átveszik a fizetővendégek?
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!