Interjút készített a La Repubblica című olasz lap egy nápolyi ápolónővel, akit vasárnap egy szenegáli migráns brutálisan megerőszakolt.
Brutális migránserőszak elszenvedője volt egy hős nővér
Közel egy órán keresztül erőszakoskodott a szenegáli migráns a 48 éves ápolónővel, aki a koronavírus elleni küzdelem frontvonalában dolgozik. A támadásra a bevándorlásellenes politikus is reagált.

A 48 éves hölgy a lapnak elmondta, hogy egy állami kórházban dolgozik, ahol koronavírussal fertőzött betegeket kezelnek. Elmondása szerint miután lejárt a műszakja haza indult, azonban a járvány okozta korlátozások miatt egy órát kellett várnia a buszra, ezért leült egy padra. A támadás délután fél három magasságában történt, egy lélek sem volt a pályaudvaron.
A beszámoló szerint a nő egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a szenegáli átmászik a kerítésen és elindul felé. Rögtön tudta, hogy baj lesz. Amikor a hatalmas férfi odaért hozzá, megragadta a kezét és az áldozat azt gondolta, hogy ki akarja rabolni, ezért odaadta neki a táskáját, mondván, hogy pénz van benne. A migránst azonban nem érdekelte a pénz, azt mondta, hogy van neki is.
A szenegáli a földre teperte a nőt, és letépte róla a ruhát. A beszámoló szerint a férfi olyanokat mondott az erőszak közben, hogy
„meg foglak ölni”, „meg kell tisztítanom”, el kell távolítanom a tüzet, amely benned van”.
Az erőszak 45 percig tartott, mindössze egy nő járt a környéken, akinek a nővér hiába kiabált, az nem hívott segítséget. Végül három katona jelent meg, akik közbeléptek.
Az ápolónő az eset után nem tudott visszamenni dolgozni, és családját is megviselték a történtek, a férje magát hibáztatja a támadás miatt.
A brutális támadás mellett Matteo Salvini, volt bevándorlásellenes olasz belügyminiszter sem tudott elmenni szó nélkül, Twitter-oldalán mondta el véleményét.
„Miközben a kormány egy amnesztiát tervez 600 ezer illegális bevándorló számára, ez történik Olaszországban. Szégyen. Az olaszok az elsők” – fogalmazott a Liga vezetője.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?
XIV. Leó pápa az első Ágoston-rendből származó pápa.

„Misszionáriusnak tartom magam” – nyilatkozta az új katolikus egyházfő
„Az én hivatásom, mint minden keresztényé, az, hogy misszionárius legyek, hogy hirdessem az evangéliumot, bárhol is vagyok” – fogalmazott Robert Prevost bíboros korábban a sajtónak nyilatkozva.

Kuzmányi István: Úgy beszélt, mintha Budapesten lett volna
Leó pápát nem lehet kizárólag észak-amerikai pápának hívni.

Rapid extra – Fehér füst, új remény! + videó
Robert Francis Prevost bíborost választotta pápává a konklávé, aki a XIV. Leó nevet vette fel.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Gyárfás Tamás-interjú: Portik csőbe akart húzni – új bizonyíték került elő

„Remény és kezdet” – magyar püspök is reagált az új pápa hírére

Húsz évesen padlót fogott, kilátástalan helyzetben a születésnapos Lisztes Krisztián

Veszélyes párost keres a rendőrség

Most bánhatja igazán a Liverpool, hogy lecserélte Szoboszlait a legfontosabb meccsen

Színt vallott Ursula von der Leyen embere: az EU már azt tervezi, hogyan duplázza meg az Ukrajnának küldött fegyvereket – 80 milliárd euró az új szám

Pikk Bayerrel és Dezsével – Kinek az embere Gyurcsány? + videó

Öt tapasztalt játékos kikerült a magyar kézilabda-válogatott keretéből

Ezúttal a dráma elmaradt, a Manchester United egy lépésre a BL-től

Kuzmányi István: Úgy beszélt, mintha Budapesten lett volna

Ezek voltak Gyurcsány Ferenc legmegdöbbentőbb videói

Magyar Péter már a földön feküdt, amikor még egyet rúgtak bele a sajátjai
Címoldalról ajánljuk