Emberkísérletet hajt végre a baloldali svéd kormány

Svédország baloldali miniszterelnöke és kormánya a világ többi államával ellentétben külön utas védekezést választott a koronavírus-járvánnyal szemben, aminek az volt a lényege, hogy nem védekeztek. Ennek a vége az lett, hogy a – miniállamokat nem számítva – Svédországban van lakosságarányosan a legtöbb fertőzött, még úgy is, hogy csak akkor tesztelnek, ha nagyon muszáj, és láthatóan manipulálják az adatokat, vagyis a valóságban sokkal több a beteg és a halott, mint amennyit közölnek – írta az Origo hírportál.

Magyar Nemzet
Forrás: Origo2020. 08. 17. 10:37
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A baloldali propaganda Svédországot rendszerint a tökéletes jóléti állam példájaként, egyfajta földi paradicsomként szokta leírni, ahol kiemelkedő minőségűek a társadalmi-szociális szolgáltatások és nagyfokú a közbiztonság. Utóbbit cáfolják a heti rendszerességgel végrehajtott kézigránátos merényletek, amelyek általában migránsok irányította drogbandák közötti leszámolások miatt történnek. Stockholmot eközben „a világ nemierőszak-fővárosának” is nevezik.

A magas minőségű társadalmi szolgáltatásokkal kapcsolatos propaganda hazugságát pedig a koronavírus-járvány bizonyította be – mutatott rá elemzésében az Origo hírportál. Svédországban ugyanis a Stefan Löfven – hegesztői tanfolyamot végzett – baloldali miniszterelnök rászabadította a koronavírus-járványt az országra. Márciusban heteken keresztül magyarázták a kormányzat által fizetett szakértők a közszolgálati svéd médiában, hogy azért nem kellenek szigorítások, mert így hamar kialakul a nyájimmunitás, és a svéd egészségügy elbírja a betegeket. Nem bírta,

már majdnem hatezer a halálos áldozatok hivatalos száma, úgy, hogy a statisztikába gyakorlatilag csak azok számítanak bele, akik kórházban vagy idősotthonban halnak meg. A fertőzöttek hivatalos száma pedig a 10,6 milliós Svédországban 84 ezer, annyi, mint a másfél milliárdos Kínában. Ráadásul ezzel egyáltalán nem sikerült elérni a nyájimmunitást, a szomszédos országok is különböző szankciókat vezettek be az országgal szemben.

Löfven ennek ellenére sem számol le a nyájimmunitásra alapuló elméletével, pedig már Anders Tegnell főepidemiológus is elismerte, hogy talán hibáztak. Vagyis a svédek éppen akkor érik majd el a nyájimmunitást, amikor az állampolgárait sikeresen megvédő országok: amikor lesz védőoltás.Viszont azzal, hogy elszabadították a járványt, más országok polgárait is veszélyeztetik. Különösen egy olyan járvány esetében lenne fontos a védekezés, ahol az idősebb korosztályok fokozott veszélynek vannak kitéve. Egy pillantást vetve a statisztikai adatokra, látszik, hogy

Svédország szűk környezetében, a többi északi államban, ahol megfelelő korlátozó intézkedéseket hoztak, nagyságrendekkel alacsonyabbak a fertőzési és halálozási számok.

A Johns Hopkins Egyetem augusztus 14-i adatai szerint ugyanis míg Svédországban 84 300 fertőzést és 5800 halottat regisztráltak, Norvégiában ugyanezek a számok 9800 és 261, Dániában 15 700 és 621, Finnországban 7700 és 333.

A svédeknél az első megbetegedést január 31-én regisztrálták, az első halottat pedig március 11-én. A járvány a legsúlyosabban az ottani idősotthonokat érintette; ugyanúgy, ahogy a baloldali vezetésű Budapesten, Svédországban sem sikerült megvédeni az időseket. Egy május eleji jelentés szerint a Stockholm megyei 400 idősotthonban addigra 212-ben megjelent a vírus, június elsejéig pedig 2036 idős ember halt meg ezekben az intézményekben. Egy másik jelentés arra világít rá, hogy a korlátozások elmaradásával az is hozzájárult a terjedéshez, hogy ezekben az otthonokban a dolgozók közel kétharmada alacsony jövedelmű, rövid távú órabéresként vagy ideiglenes munkaerőként dolgozik. Ezek az emberek pedig általában több munkahelyet vállalnak és tömegközlekedést használnak, a háztartásaikban pedig jellemzően nagyobb a zsúfoltság is, ami így együtt drasztikusan növeli a fertőzés behurcolásának kockázatát. Az idősotthonokra vonatkozó korlátozásokat a svéd kormány csak április elsején vezette be, amikorra már például a stockholmi otthonok harmadában jelen volt a vírus.

A baloldali svéd kormány egész egyszerűen magukra hagyta az időseket.

Az elhibázott járványügyi védekezés miatt joggal kezdték el támadni a Lövfen-kormányt azzal, hogy gyakorlatilag emberkísérletbe kezdtek, feláldozva saját állampolgáraikat. Sokáig ugyanis nem is hoztak egészségügyi előírásokat és szabályozásokat, pusztán ajánlásokat adtak ki.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.