Már több mint egy hónap is eltelt azóta, mióta Izraelben beadták az első, koronavírus elleni oltást, a szakértők szerint pedig ezzel párhuzamosan a fertőzöttség mértéke is jelentősen csökkent azok körében, akiket beoltottak. A sikertörténet gyakorlatilag világszerte mindenkit meglepett, hiszen Izrael továbbra is élen jár az oltások beadásában. Több kutató azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy a közel-keleti ország oltási programja gyakorlatilag egy teljes populáción végzett klinikai vizsgálatot jelent, mellyel még éveken át szolgálhatják a gyógyszeripari kutatásokat. A legfrissebb statisztikai adatok szerint a mintegy 9,2 milliós országban már több, mint a lakosság negyedét, azaz közel hárommillió embert beoltottak, ez a szám pedig napról napra körülbelül kétszázezerrel növekszik. Mi állhat azonban a kiemelkedő sikertörténet mögött?
Kilencvenkét százalékos hatékonyság
Izraelben a Pfizer–BioNTech vállalatok által kifejlesztett oltóanyaggal oltanak, melyet két adagban, huszonegy nap különbséggel kell beadni. Az ország oltási kampánya szigorúan betartja ezt az oltási rendet, míg több európai államban arra fókuszálnak, hogy az első adag vakcinát minél többeknek beadják még akkor is, ha elegendő oltóanyag hiányában halasztani kell a második dózist. Izraeli szakértők szerint a vakcina 92 százalékos hatékonyságot mutat a közel-keleti államban: a helyi, Maccabbi egészségpénztáron keresztül eddig 163 ezer izraelit oltottak be, akik közül csak 31-en betegedtek meg az oltást követő tíz napban. A be nem oltottak közül pedig ugyanezen idő alatt közel hatezer-ötszáz beteget regisztráltak. A kilencven évnél idősebbek 86,6 százalékát, a nyolcvan és kilencven év közöttiek 84 százalékát, a hetven és nyolcvan közöttiek 90,9 százalékát, a hatvan és hetven év közöttiek 73,6 százalékát, az ötven és hatvan közöttieknek pedig már 60,5 százalékát legalább egyszer beoltották a Pfizer és a BioNTech közösen kifejlesztett oltóanyagával.
– Ez nagyon jó hír. Ez az első olyan kutatás a világon, amely ilyen nagyszámú, beoltott embert vizsgál
– jelentette ki Ekka Zohar, a Maccabbi munkatársa, hozzátéve, hogy kutatásaik szerint a teljes védelem a második dózis után alakul ki.