– Mit jelent a miniszterelnök-helyettesi pozíció Romániában, milyen feladatok hárulnak önre?

Rendkívüli bejelentést tesz Szijjártó Péter - élőben
Elkezdődött a harc a rezsicsökkentés megvédéséért.
– Mit jelent a miniszterelnök-helyettesi pozíció Romániában, milyen feladatok hárulnak önre?
– Ebben a kormánykoalícióban általános, politikai tárca nélküli miniszterelnök-helyettesekről van szó. Voltam már úgy miniszterelnök-helyettes, hogy a kulturális tárcát is vittem, most az a döntés született, hogy a két kisebbik koalíciós partner egy-egy miniszterelnök-helyettest ad, s ők a kormányfő megbízásából felügyelnek néhány területet. Az adott miniszterelnök-helyettes természetesen a saját politikai szervezetét erősíti, az egyeztetések, a kormányzati, koalíciós döntések ezáltal a kormányon belül maradnak, ez a hatékonyság szempontjából fontos. Azokat a területeket fogom felügyelni, amelyeket az RMDSZ miniszterei vezetnek, illetve azokat a kisebbségekkel kapcsolatos törvényi kezdeményezéseket, kormányhatározatokat, amelyek más minisztériumokat is érintenek.
– Elemzők szerint ez a kormánykoalíció sem jelent garanciát a stabilitásra. Feszültségek vannak mindkét román koalíciós párton belül, ráadásul ezek a formációk egymással is rivalizálnak. Florin Cîţut ugyanakkor nem egy erőskezű miniszterelnökként tartják számon. Kibírja-e a négy évet ez a kormány?
– Négy évre terveztünk a koalíció összeállításakor. Mindenki számára kívánatos lenne a politikai stabilitás. Kétségtelen, Románia ahhoz szokott hozzá az elmúlt nyolc évben, hogy kormányok jönnek és mennek, a miniszterek nevét sem tudjuk megjegyezni, állandósult a politikai válság. Nyilván az elemzők ebből indulnak ki, ehhez vannak hozzászokva. A mi álláspontunk az, hogy ez a kormánykoalíció négy évet végig tud vinni. A kormányprogramba csak azt vettük bele, amiben mindannyian egyetértettünk. Kétségtelen, hogy ma a bizalom szintje nem túl magas. A múltat nem tudjuk megváltoztatni e tekintetben, de a jövőt igen. Bizalomhiány érezhető a PNL és az USR között, de az RMDSZ és a másik két párt között is. Azonban az elmúlt tíz nap tapasztalata az, hogy ezen nagyon gyorsan túllépünk. Naponta keressük a megoldásokat, tárgyalunk, ez pedig a bizalmat erősítheti. Ma persze nem érdemes azt kijelenteni, hogy hétszentség ennek a koalíciónak a négy éve, de az RMDSZ a hatékony kormányzás megteremtésén, nem a koalíció szétfeszítésén fog dolgozni, mivel a politikai kiszámíthatatlanság az erdélyi magyarság számára is óriási kockázatokat jelentene.
– Az RMDSZ tervei szerint már az idei évben elfogadja a román parlament a kisebbségek jogállását szabályozó törvényt. Miért fontos ez a régóta napirenden lévő jogszabály?
– A román alkotmánynak immár húsz éve része, hogy Romániának el kell fogadnia a nemzeti kisebbségekről szóló törvényt. Ennek az alkotmányos kötelezettségnek a román politikum nem tett eleget, holott az RMDSZ ezt számtalanszor kezdeményezte. Ezt most teljesíteni kell, a vállalás úgy került be a kormányprogramba, hogy azzal a PNL és az USR is egyetértett. A jogszabály tartalmával kapcsolatban több lehetőség van, korrekciókkal elő lehet venni a régi tervezetet, de az is lehet, hogy egy teljesen új tervezettel állunk elő. A szándék az – és ez szerepel a kormányprogramban is –, hogy 2021 végéig legyen egy kisebbségi törvény, ahogyan azt a román alkotmány is kéri.
– A magyar–román államközi viszonnyal kapcsolatban is több kitétel bekerült a kormányprogramba. Ezek között van Románia együttműködésének erősítése a visegrádi csoporthoz tartozó államokkal, de a közös kormányülésekhez való visszatérés is. Szép szándékok, de van-e realitásuk?
– Óriási kihasználatlan lehetőségek vannak a magyar–román kapcsolatokban. Ezt kellene tartalommal megtölteni. Határokon átnyúló interregionális együttműködés, nagyobb kitekintésű gazdasági, energetikai kooperáció, politikai együttműködés a térségbeli országokkal, különös tekintettel a visegrádiakra, hogy csak néhány vetületet említsek. Azt a lehetőséget kell felismernie a román kormánynak, hogy a Magyarországgal való együttműködés a román polgároknak, Romániának és nekünk, erdélyi magyaroknak is jó. Mi azon leszünk, hogy ezt a folyamatot segítsük. Erre sok román kolléga részéről van nyitottság, és a magyar kormány részéről is. A közös kormányülést akkor kell megszervezni, amikor egy előkészített közös döntés, program bejelentésére is sor kerülhet. Nem gondolom, hogy egyik hónapról a másikra ez sikerülni fog, hiszen az elmúlt években több volt az egymásnak feszülés, mint az együttműködés. Az RMDSZ-nek, az erdélyi magyaroknak mindig az volt hasznos, ha jó a két kormány közötti együttműködés, s ha mi ebben hídszerepet tudunk játszani. Csodát ebben az ügyben nem ígérünk, de azt leszögezhetjük, hogy az együttműködés elkezdése növeli a bizalmat.
– A román külpolitikát továbbra is Klaus Johannis államfő és az ő bizalmasának számító Bogdan Aurescu külügyminiszter határozza meg. Várható nyitás az ő részükről Magyarország felé?
– A legfontosabb az elnök viszonyulása. Ez változhat, változni is fog. Az országok nem olyanok, mint egy kis jetski, hanem inkább egy anyahajóhoz hasonlítanak, idő kell nekik az irányváltoztatáshoz. Bizakodó vagyok. Mi, a magunk részéről, érvelni fogunk az irányváltás mellett.
Elkezdődött a harc a rezsicsökkentés megvédéséért.
Ausztria nem kér az ukrán elnökből.
Tömeges kitoloncolások jöhetnek.
Többszörös rezsiemelést hozna a brüsszeli nyomás.
Nehéz helyzetbe került az egyik legnépszerűbb TikTok-sztár
Sokkoló videó: a fojtás után a francia cselgáncsozónő nem tért magához a budapesti vb-n
Szünetel a vasúti forgalom Szabadisóstó és Siófok között, szörnyű dolog történt, amíg te aludtál
Puzsér Róbertnek vége, aljas húzása a karrierjébe kerülhet
Cser-Palkovics András: Csak egy bajnoki idény finanszírozása vállalható
Feltámadt a Simson Schwalbe, de az árán meg fog lepődni
A rendezőt megalázta, az új világbajnoktól Luke Littler is megkapta a magáét
Kovács István amatőr hibát követett el – kritikák özöne zúdul rá a klub-vb-n + videó
Elszabadultak az indulatok a lángos ára miatt, mutatjuk, mennyi az annyi
Elkezdődött a harc a rezsicsökkentés megvédéséért.
Ausztria nem kér az ukrán elnökből.
Tömeges kitoloncolások jöhetnek.
Többszörös rezsiemelést hozna a brüsszeli nyomás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.