Márciusban jogállamisági, májusban pedig oktatási-kulturális témában végezhet tényfeltárást hazánkban az Európai Parlament (EP). Bár az EP rendszeresen él a missziók eszközével, a magyar esetben a szóban forgó ügyek politikai súlya jelentős. A jogállamiság mellett a színházi törvény és a Nemzeti alaptanterv is terítékre kerülhet.
Március 23-án érkezhet Magyarországra az Európai Parlament állampolgári jogi szakbizottságának (LIBE) tényfeltáró delegációja, hogy a hazai jogállamiság helyzetét vizsgálja – értesült a Magyar Nemzet. A három naposra tervezett vizit akkor valósulhat meg, ha az EP-elnökök értekezlete formációja is zöld jelzés ad neki – ezt már az uniós parlament tudatta lapunkkal. Az elnökök értekezlete – a parlament elnöke és a frakciók vezetői – legközelebb jövő héten ül össze Brüsszelben.
Szinte borítékolható, hogy rábólintanak a jogállamisági misszióra, ugyanis a legnagyobb pártok közül korábban csak az Európai Néppárt (EPP) ellenezte a vizitet. Az EPP szakmai koordinátora még januárban kritizálta a Zöldek nyomására terítékre vett utat, mondván: annak nincs igazán indokoltsága, ráadásul úgynevezett kvótán felüli, azaz extra, eddig be nem tervezett küldöttségről van szó.
Azóta egyébként is felizzott a jogállamisági kérdések ügye: nemrég öt parlamenti csoportnak, köztük az Európai Néppártnak a frakcióvezetője írt Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének, sürgetve a 7-es cikk szerinti, jogállamisági eljárások gyorsítását. (Ugyanezek a frakcióvezetők lesznek azok, akik már jövő héten dönthetnek a magyarországi misszióról – a szerk.)
Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője ma úgy kommentálta a levelet: a Fidesz és a magyar kormány támogatja a jogállamisági eljárás felgyorsítását, annak mielőbbi befejezése érdekében.
- A Fidesz képviselői állnak minden tárgyalás, vizsgálat elé, ám elutasítják a kettős mércét és szeretnék, ha az eljárást minél hamarabb lezárná az Európai Tanács – fogalmazott.
Az Európai Parlament szakbizottságai saját hatáskörükben, a hatékony munkavégzés céljából rendszeresen szerveznek tényfeltáró utakat. A jogállamisági vizitnek mindenesetre extra politikai súlya van. A testület egy másik delegációja, a kulturális és oktatási bizottság színeiben májusban érkezik majd hazánkba. Itt is minden bizonnyal akadnak majd politikailag túlfűtött témák. Úgy tudjuk: a képviselőket nem csak a tavaly decemberben elfogadott színházi törvény, de a Nemzeti alaptanterv körüli vita is érdekli.