Nem pénzügyi bűvészkedésre és bürokratikus folyamatokra van szükség

Emberéletek forognak kockán és minden perc késlekedés romba döntheti a gazdaságokat.

Forrás: Tűzfalcsoport2020. 06. 19. 12:01
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amennyire sietősen tervezték meg és dobták a köztudatba az Európai Helyreállítási Alapot, olyan lassan fogja kifejteni állítólagos jótékony hatását. Angela Merkel és Emmanuel Macron tervét az Európai Bizottság megfejelve egy 750 milliárd eurós csomaggal próbálja begyógyítani a COVID-járvány okozta gazdasági sebeket. A hátsó ajtós politikai opportunizmusról már korábban írt a Tűzfalcsoport, de – ahogy a következőkben látni fogjuk – az előirányozott pénzek túl kevésnek és túl későnek fognak bizonyulni, ami a strukturális átalakításokat érinti, egy szűk pénzügyi spekuláns csoport azonban bizonyosan nagyon jól fog járni.

Brüsszel eddigi „segítsége” tűzoltásra sem elég

Az EU többéves költségvetési kerete (MFF) körüli vita már évek óta téma, és sajnálatos módon megszokott, hogy olyan bagatell dolgokon ütköznek meg, mint a költségvetés mérete (az EU GNI 1,00 – 1,12%), vagy épp a kifizetések az abszurd, többnyire szubjektív megítélésen alapuló jogállamisági kritériumai. Béna kacsa módjára Brüsszel próbált itt-ott lazítani az állami támogatások vagy a költségvetési fegyelem merevségén, de az eddigi MFF keretein belüli intézkedések szánalmasan későn és kis mértékben járultak hozzá a válságkezeléshez. A meglévő forrásokon és kereteken belüli 540 milliárd eurós keret is inkább tekinthető eső utáni köpönyegnek. A tagállamok 240 milliárd eurós kedvezményes hitelhez tudnak folyamodni, hogy enyhítsék a járvány miatti egészségügyi kiadásaikat. Bármilyen extra eladósodás – ráadásul a normál piacokat megkerülve – roppant káros lehet a tagállamoknak, hisz rögtön azt jelezné, hogy baj van az államadósság-kezeléssel. Brüsszel emellett rendelkezésre bocsátott százmilliárd euró munkahelyvédelmi gyorssegélyt is, ami a károkhoz mérten szintén elenyésző segítség. Mindezeken kívül az Európai Befektetési Bank kétszázmilliárd euró hitellel segítené a kkv-szektort, de ahogy a többi esetben, ez is inkább rossz fényt vetít az államokra, nem beszélve arról, hogy az eladósodott országok helyzetét ez már nem fogja szignifikánsan segíteni.

Ahogy már megszokhattuk, Brüsszel szinte korlátlanul próbálja pumpálni a pénzt a gazdaságba, és ebből feltehetőleg a különböző pénzügyi intézmények szűk csoportjai fogják a legnagyobbat szakítani. Ne felejtsük el, az elmúlt tíz évben az Európai Központi Bank több mint 3 000 milliárd euróval tömte ki a bankokat és nagyobb vállalatok zsebét, a pénzt viszont a reálgazdaság sehol sem találja. Miért lenne most másképpen?

Fizessenek a szegények

A lassan egy hónapja bejelentett 750 milliárd eurós csomag nagy része (500 milliárd euró) vissza nem térítendő támogatás, míg a másik fele (250 milliárd euró) hitel formájában jutna a bajba jutottak részére. A pénz előteremtéséről Soros György és társai biztosan gondoskodni fognak, viszont hasonló mértékben aggasztó, hogy valójában kik is lesznek az összegek kedvezményezettjei. Anélkül, hogy a részletekbe bocsátkoznánk, csak egy dolgot emelnénk ki, mégpedig a Helyreállítási Alap 560 milliárd eurós pillérjét. A részleteket jobban megvizsgálva a napnál is világosabb, hogy azon országok, melyek jól végezték a munkájukat (Magyarországgal az élen) jóval kevesebb pénzre számíthatnak, mint azok, amik óriási adósságokat és strukturális problémákat görgettek maguk előtt (pl. Olaszország, Spanyolország stb.). Az ismert logika alapján a vissza nem térítendő támogatások maximalizálva lesznek, de a kiosztásnál figyelembe veszik a lakósságszámot, a GDP/fő és a munkanélküliségi rátákat. A kedvezményes hiteleket is pusztán a GNI-hoz mérik, ami a kis országoknak roppant hátrányos. Valójában a fejlett nyugat-európai országok fogják kapni a pénzek nagy részét, a cechet meg végül a szegényebb és kisebb országok fogják állni.

Mentőalap helyett közösen elsüllyedő mentőcsónak

Aki az Európai Unió túlbürokratizált működését és folyamatait ismeri, tudhatja, hogy a még ráadásul meg sem szavazott Helyreállítási Alap programjainak kidolgozása, jóváhagyása és végrehajtása években mérhető. Amellett, hogy az biztosított összegek tűzoltásra sem elegendőek, az újonnan létrehozandó alapból is várhatóan csak két-három év múlva fognak megérkezni a pénzek a kedvezményezettekhez. A kihelyezendő kedvezményes hitelek valószínűleg előbb fognak a bankszámlákon landolni, de a célzott támogatások csak kevesebb mint negyede lesz kifizetve a következő pár évben. A világméretű járvány viszont már most szedi az áldozatokat, és óriási károkat okoz a gazdaságban. Felvetődik a kérdés, hogy még ilyen válságos időszakban is muszáj megfutni a szokásos bürokratikus köröket? Emberéletek forognak kockán, és miden perc késlekedés romba döntheti a gazdaságokat. Rosszhiszeműként gondolhatnánk azt is, hogy egyeseknek ez lehet az érdeke, hisz az elkeseredett állapotú országok, vállalatok, emberek pár év múlva a nyerészkedő spekulánsok karjaiba hullanak.

AZ Erős nemzetállamoknak áll a zászló

Brüsszel az uborka görbületét kiválóan ki tudja számolni, és vehemens szigorral meg is követelni azt. De amikor óriási veszélyekkel szembesül az Európai Unió, csak esztelen és többnyire káros pénzszórásba kezd, elsősorban a pénzügyi szektort hozva előnybe. A lebegtetett Helyreállítási Alapnak akár lehetnének jó megoldásjavaslatai is, de amíg ezek megvalósulnak, addigra a hajó már rég elment. Az elmúlt negyedév is megmutatta, hogy nem pénzügyi bűvészkedésre és végeláthatatlan bürokratikus folyamatokra van szükség, hanem gyors reagálású, erős nemzeti kormányokra, amik kint vannak a gátakon, látják a problémát, és azonnal megoldást tudnak javasolni. Ezért is volt sikeres Magyarország a koronavírus első hullámában, hiszen Európában nálunk volt az egyik legalacsonyabb a halálozási szám, és bízhatunk abban, hogy a gazdaság is gyorsan kilábal majd a bajokból.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.