A bujkáló fény fölszabadító hatása

Az aradi festőművész, Siska-Szabó Hajnalka érzékeny lélek. Kötődik a hagyományhoz — neki is, mint oly sokaknak, Nagybánya kimeríthetetlen tárház —, és ugyanakkor minden ízében szakítani akar vele, úgy is mondhatnám, föl akar szabadulni. Nem a teher, a szépséges teher ledobásáról van szó, hanem annak — a fényjelenségeknek, a színeknek, a kompozíciónak — az átformálásáról. Az oxigénben gazdag táj honnan is kaphatna tüdőre szívott tiszta levegőt, ha nem a Nagybányát megjárt klasszikusok műveiből?

Siska-Szabó Hajnalka látomásos festészete csaknem a gyónással felérő kitárulkozás Fotó: Teknős Miklós

Siska-Szabó Hajnalka nem a Zazar folyót, a templomtornyot, a boglyát, a megszokott tájelemek eldorádóját látja, noha lelkében kiirthatatlanul dörömbölnek eme lenyűgöző szépségek, hanem a hagyományos tájszerkezet pszichológiailag, érzelmekkel telített absztrakcióját. Amiben a folthatások, a hullámzások egyúttal a benső remegéseit közvetítik.

A korábbi alapszínek (kék, zöld, viola) most is élnek, de lehetetlen nem észrevenni a metaforikus gazdagságú sárga – fényszimbólum a Nap – hangsúlyos jelenlétét. Amely szinte zsolozsmaként funkcionál.

Siska-Szabó Hajnalka látomásos festészete csaknem a gyónással felérő kitárulkozás
Fotó: Teknős Miklós

Akár nonfiguratív tájképen tapasztaljuk ezt – lásd a Fényfolt című diptichont –, akár a gótikával a szakralitást is megidéző festményeken (Fénnyé válva, Fénysövény, Áhítat), mintha valaminő belső vándorutat járnánk. A mező, a víz, a levegő épp a sajátságos látásmódtól áttüzesedik. Ennek az áttüzesedésnek drámai megnyilvánulásai (Elsüllyedt világ, Örvény) és hallatlanul finom remegései is is vannak (Komáromi színterek, Fényben oldva, Esti hangulat).

Amit látunk, azok jobbára természetképek, az alapmotiváció legalábbis ezt tükrözi; ám mégsem az édeni kert bolyhosan vidámító gazdagsága jelenik meg előttünk, hanem – elsősorban az uralkodó hideg színek (és nemcsak azok) miatt – a tájszerkezetbe ivódó, azt erősen megbolygató látomás (Fényrezdülések, Hullám).

Innen a sugallat, ha érteni akarjuk az expresszíven megfestett félfigurális, félabsztrakt akrilokat, merüljünk meg a művész belső köreiben. Amely itt-ott a vox humanán túl a szakrális mezővel is érintkezik. Nem kevésbé érdekesek időjátéknak tetsző vásznai (A múlt és a jövő árnyai I–III.): az ecset itt közvetít, de sosem didaktikusan.

Siska-Szabó Hajnalka fényittassága – még a legsötétebb színeivel is át akarja törni a sötétséget – alighanem (volt róla szó) a nagybányaiságból fakad. A tiszta sugár mindent átvilágító erejéből.

Csodának éli meg a Napot a tükröződő vízen, mintha eme káprázat magában foglalná érzelmi libikókáját is (Zöld hangulat, Aranyba I.). Ám van úgy, hogy derűs lénye némelykor keskeny pallón egyensúlyoz. De a Magány szemlélődő fájdalmában ugyancsak ott a bujkáló fény fölszabadító hatása.

Ebben a kollekcióban a némely vásznon (Fénnyé válva; Lélekmelegítő) haloványan föltűnő kereszt sosem a golgotai út tragikus fájdalmát idézi, sokkal inkább a megváltás, az újjászületés gyönyörűségét.

Az organikus létérzékelésbe úgy hasít bele kemény gyöngédségével ez a bibliai jelképrendszeren túlmutató, bár súlyát attól kapó elem, motívum, hogy „rejtezésével” is a szerkezet fókuszává válik.

Máskor meg a zabolátlan ecset expresszív áradásával jön létre az organikus világmagyarázat (A park).

Jóllehet az emberalak csak elvétve jelenik meg – akkor is csupán jelzésszerűen – a képeken (A múlt és a jövő árnyai, A víz vonzása, Éjjeli fényár, Fénnyé válva, Fénysövény), Siska-Szabó Hajnalka látomásos félabsztraktja emberi. Mert érzelemleltár, mert a természet húrjait vallomásos erővel megszólaltató, csaknem a gyónással fölérő kitárulkozás.

Siska-Szabó Hajnalka Oxigén című kiállítása március 4-ig látogatható a Józsefvárosi Galériában, hétköznaponként 10 és 18 óra között.