– A Missa secunda a második miséje. Miért ezt a műfajt választotta?
– Egyik hajdani tanítványom hívta fel a figyelmemet a Nemzeti Kulturális Alap zeneszerzői pályázatára. Sietős volt, mert egy hét múlva lejárt a határideje. Ezért gyorsan döntöttem, hogy misével pályázok. Egyrészt azért, mert más alkalmas szöveget találni legalább egy hét búvárkodás lett volna, másrészt már korábban elhatároztam, hogy előző misém, a Missa brevis (Tüke mise) mintájára (a tüke szó Pécsett élőt jelent) újabb misét írok templomi használatra. Határidőre el is készültem a művel, amelyből ízelítőként a Kyrie-tételt a tavaly őszi „orgonás” hangversenyen már hallhatták meghitt kis templomi környezetben.
– Zeneileg, tartalmilag milyen az új mise?
– Kamaraegyüttesre készült, hogy az előadóknak ne jelentsen tehertételt. A kórushoz orgona és vonósnégyes (vagy vonószenekar) társul, s a szokásos négy szólista helyett négy fúvóshangszer „énekel”. Az volt az elképzelésem, hogy modern effektusok vagy romantikus áradások helyett inkább bensőséges, áhítatos legyen, alkalmazkodjék a szent szöveg mondanivalójához, a liturgiához. A múlt ősszel elkészült darab a kilencedik oratorikus jellegű művem. Közülük a Zsoltárkantátát, a Te Deumot és a Reformáció kantátát Bogányi Tibor a Pannon Filharmonikusokkal mutatta be ugyanitt, a pécsi Kodály Központban, ahol holnap az új mise szólal meg.
Fotó: Éberling András
– A Missa secunda a Pécsi Kamarakórus hatvanéves jubileumi koncertjén hangzik el. Hogyan összegezné a kórus élén eltöltött hat évtizedét?
– Nem voltak nagy álmaink, amikor Dobos László barátommal 1958 őszén megalakítottuk a Pécsi Kamarakórust. 1956 után „menedékhelyet” kerestünk, egy „rezervátumot”, ahol hasonló érzésű barátokkal a zene világába menekülhetünk, s magunknak és környezetünknek énekelhetünk. Aztán először a város, majd lassan az ország következett, végül eljutottunk Európa majd mindegyik országába Svédországtól Görögországig, Spanyolországtól Székelyföldig, Nápolytól az írországi Corkig. Számomra a hetven nemzetközi versenydíj, a lemez- és CD-felvételek, a filharmóniai és rádiószereplések mellett a legnagyobb elismerést a kórustagok zömének állhatatos, kitartó együtt munkálkodása jelentette, a harminc-, negyven-, ötvenéves hűség, az engem is ihlető ragaszkodás és szeretet. Talán ebben rejlik a sikereink egyik titka.
