Interaktív csillagászati kiállítás nyílik a Vajdahunyadvárban

A varázslatos világűr – csillagközi kaland címmel nyílik interaktív kiállítás szombaton a Vajdahunyadvárban.

Forrás: MTI2019. 03. 29. 21:30
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bemutatón a látogatók bejárhatják a Naprendszert és a Tejutat, valamint számos csillagászati alapfogalommal is megismerkedhetnek játékos, interaktív formában – fejtette ki Kovács Adrienn, a kiállítást rendező F Exhibition munkatársa az M1 aktuális csatornán pénteken.

Elmondta, hogy a résztvevőket egy játékfüzetet vezeti végig a kiállítás több mint ezer négyzetméterén, amely 24 űrkikötőt érint. Minden második standon különböző nehézségű rejtvények várják majd a közönséget, akik így fontos információkat, érdekességeket tudhatnak meg a Világűrről, annak törvényeiről, természetéről, távoli tájairól, égitestjeiről.

A tárlat végighalad a Naprendszer nyolc bolygóján, majd érinti a peremvidéket a törpebolygókkal, szó lesz arról, hogy hol születnek az üstökösök, de olyan csillagászati alapfogalmak is előkerülnek, mint a fényév, vagy a fénysebesség.

A tudományos csillagászati tényanyagot játékos, ismeretterjesztő formában feldolgozó bemutatót elsősorban az iskoláskorú gyerekeknek ajánlják, de a téma iránt érdeklődő kisebb gyerekeket is várják – hangsúlyozta a szervező.

A kiállítás május 26-ig tekinthető meg.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.