A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) tematikus irodalmi sétákkal várja az érdeklődőket a budapesti, Fiumei úti sírkertben, Veszprémben versbuszok járnak majd, ahol a Petőfi Színház Fizesse verssel színházjegyét! programja keretében a versmondásért színházjegy is jár, de csütörtöktől egy héten keresztül ingyenesen, regisztráció nélkül elérhető lesz a Müpa digitális irodalmi gyűjteménye is.
Balatonszárszón koszorúzással és szavalóversennyel tisztelegnek József Attila előtt, Nógrád megye több pontján közös versmondással, zenés irodalmi előadással, megzenésített versekkel, Ady és Csinszka kapcsolatának felidézésével készülnek az ünnepre. Győr-Moson-Sopron megyében felolvasómaraton, verskommandó, versmondóverseny és koncert is szerepel a programok között, Szombathelyen óriás puzzle kirakás, verses délután és hangos lakáskoncert lesz, Zala megyében könyvtárosok motoros kísérettel viszik el a költeményeket a zalaegerszegi iskolákba, a nemzetközi kezdeményezésekhez hasonlóan továbbá ezen a napon több magyar város kávézójában is lehet majd verssel fizetni.
A pécsi Kodály Központban Liszt Ferenc, Kodály Zoltán és Bartók Béla műveit tűzi műsorra a Pannon Filharmonikusok zenekar, a Fugato Orchestra és Lackfi János pedig Tatabányán Hibrid dalok címmel ad közös koncertet.
Lutter Imre előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke az egyéni versmondás világrekordját készül felállítani a költészet napja alkalmából a Fészek Művészklubban. Az Ugorj be egy versre! szlogennel meghirdetett programhoz színészek, énekesek, sportolók, előadóművészek, versmondók is csatlakoztak.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!