A játszva tanulás élménye

A Virrantó játszóbusz missziója, hogy a játszva tanulást terjesszék a Kárpát-medencében. Óvodás és általános iskolás gyerekeknek biztosítanak lehetőséget az iskolán kívüli kreatív tanulásra.

2019. 05. 08. 12:36
Táborokat is szerveznek, ahol lehetőség van mélyebb szintű ismeretszerzésre is Fotó: Virrantó
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hozzátette, hogy az egy-két órás időtartamú foglalkozások inkább a figyelem felkeltését szolgálják, de sokszor ennyi is elegendő ahhoz, hogy a gyerekek később tudatosan foglalkozzanak a pénzügyi ismeretekkel. – Természetesen hosszabb időtartam esetén, mert például táborokat is szervezünk, mélyebb szintű ismeretszerzés történik. Arra is kitűnő egy-egy játszva tanulási foglalkozás, hogy a gyerekek rájöjjenek: a pénzügy vagy más esetben a fizika, a matematika is nagyon érdekes tud lenni – tette hozzá Villányi Andrea.

– Sok kézműves-foglalkozásunk is van, amelyek közben nagyon sok mindent megtanulnak a diákok az anyagokról és a különböző mesterségekről is. Igyekszünk minél többféle alapanyag (például agyag, gyapjú, fa, fém) felhasználásával olyan tárgyakat készíteni, amelyeket aztán hazavihetnek, használhatnak vagy éppen ajándékba is tudnak adni. De fontosnak tartjuk azt is, hogy játékos körülmények között tanuljanak például matematikát, mert nagyon sok gyereknek nehezen megy a számolás – fogalmazott Ferkó Zoltán, kiemelve azt is, hogy sok iskolaigazgatóval tartják a kapcsolatot, és az évek alatt kialakult olyan gyakorlat is, hogy az iskolák rendszeresen visszahívják őket.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.