Az ötnapos programsorozat kortárs táncművészeti előadásokat vonultat fel – közölte a városban tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján a rendezvény művészeti vezetője.
Krámer György elmondta, hogy három helyszínen látható majd a fesztivál 12 produkciója. A veszprémi Hangvilla rendezvényközponton kívül a város Haszkovó lakótelepén található Agóra kulturális központ és a Várpalota Inota városrészén lévő Retro Színház ad helyet az előadásoknak.
A fesztivál nyitórendezvénye már idén az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program jegyében zajlik majd – tette hozzá Krámer György, emlékeztetve arra, hogy 2023-ban Veszprém viselheti majd a címet. A Haszkovó Live című program a lakótelepen élőket szólítja meg a helyben rendezett ingyenes előadásokkal: az Agóra előtti téren lesz látható Gergye Krisztián Társulatának Ha mi árnyak című darabja és Ladányi Andrea Lost Angel – LA című élőzenés produkciója.
Az Agóra színháztermében május 22-én a Frenák Pál Társulat Frisson című előadásával lép fel, másnap pedig Gergye Krisztián Társulata és Gloria Benedikt osztrák balerina közös produkciója, a Kokoschka babája várja a közönséget.
A fesztivál fő helyszínén, a belvárosi Hangvilla rendezvényközpontban május 23-án a Duda Éva Társulat Utópia című produkcióját láthatják a nézők, másnap a Közép-Európa Táncszínház előadásai kerülnek színre. Május 25-én a Győri Balett társulata adja elő a Forgószél, avagy a képzelet csodája című mesebalettet, a Pataky Klári társulat előadásában pedig a Mint egy táj című produkciót láthatják az érdeklődők.
A fesztivál utolsó napján a Hangvillában az I hear you – Veled vagyok című táncelőadás látható majd Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint zenéjével, a Magyar Táncművészeti Egyetem a Jövő csillagai című darabot mutatja be, a program végén pedig díjkiosztót és gálaestet rendeznek, amelyen bemutatják M. Tóth Géza új, Matches című filmjét.
A fesztivál harmadik helyszínén, az inotai Retro Színházban május 24-én a Dart Társulat, másnap a Székesfehérvári Balett Színház lép közönség elé – tette hozzá a művészeti vezető.