Eőry Emil létének keresztjei

Eőry Emil önportréin keresztül bepillanthatunk különféle életszakaszaiba és művészi korszakaiba a Józsefvárosi Galériában rendezett Létem keresztje című kiállításán.

Az Érden élő nyolcvanéves szobrász és festőművész tárlata egy nagy, összegző számvetésnek is tekinthető Forrás: A szerző felvétele

Azt mondják, az ember lelke kiül az arcára. Eőry Emil arcvonásai nyolcvan éve hordozzák lelkületének rezdüléseit, de csupán ötven éve, 1969 óta festi meg, illetve vési kőbe azokat önportréin, amelyeken keresztül bepillanthatunk különféle életszakaszaiba és művészi korszakaiba, a Józsefvárosi Galériában rendezett Létem keresztje című kiállításán.

Az Érden élő szobrász- és festőművész június 8-án töltötte be 80. életévét, így tárlata egy nagy, összegző számvetésnek is tekinthető. Ha végignézünk ifjú korától napjainkig készült önportréin, nemcsak arcvonásainak, hanem alkotói stílusának ­változásait is nyomon követhetjük, és megismerhetjük egy jelentős művészi pálya fejlődéstörténetét. Novotny Tihamér művészeti író meghatározása szerint Eőry Emil első önarcképei még naturalista és mágikus realista hatásokat mutatnak, innen jutott el az expresszionista és kubista stílusjegyekben gazdag, stilizáló portrékig.

„Egy portré művészi rangra csak akkor emelkedik, ha az a lélek portréja is. Márpedig Eőry Emil a benne megszülető belső valóságot vetíti ki a vászonra önarcképein” – mondta, majd kiemelte, hogy a kiállítás kulcsműve, egyben címadója a Létem keresztje, 2018 jelölésű ikonikus-emblematikus, kiválóan artikulált szintézisteremtő, bölcseleti mű, amely gondolkodásra és azonosulásra késztet bennünket. Látva a képet, eszünkbe jutnak Pilinszky János szavai: „Az ember itt a földön nem is annyira lépésről lépésre vándorol, mint inkább keresztről keresztre száll.”

Az Érden élő nyolcvanéves szobrász és festőművész tárlata egy nagy, összegző számvetésnek is tekinthető
Fotó: A szerző felvétele

A főleg vonalakból összeállt Eőry-önportrék egyediek, szinte a művész védjegyévé váltak. Hogy miként alakult ki benne ez a stílus, szerkesztési mód, erről így nyilatkozott:

– Alig múltam ötéves 1944 őszén, amikor megszólaltak a vészjelző szirénák az amerikai vagy angol gépek érkezését jelezve, s én félelemmel húzódtam a szobánk sarkába. Rettenetesen féltem, szinte beletapadtam a szobasarok három élébe. Visszatekintve, a három sarkot képező él beleégett a tudatalattimba. Ez az erős élmény önarcképeim kialakításában biztosan szerepet játszott, azóta is ennek a három élnek a találkozása számomra a tehetetlen, sarokba szorított ember szimbólumaként jelenik meg.

Úgy tartják, ha egy festőnek problémája támad a világgal, önmagával, fessen önarcképet! Nem tudni, az idős érdi művésznek hosszú élete során mennyire gyűlt meg a baja a világgal vagy önmagával, de tény, az ötven év alatt nagyon sok önarcképet festett, illetve vésett kőbe. Eőry Emil önportrékban, szobrokban, köztéri művekben, érmékben, festményekben és grafikákban bővelkedő életművét semmiképpen nem kerülhetjük meg.

A kiállítás július 8-ig tekinthető meg.