Francia Tarantino nincs

Régen készült olyan francia vígjáték, amely csordultig van tanulságokkal, és nemcsak öncélú szórakoztatás a célja. Allan Mauduit Lázadók című filmje ilyen.

Gyerekét egyedül nevelő anyaként nem menekülni kell a problémák elől, hanem el kell kezdeni önismeretet gyakorolni Fotó: Mafab

Régen készült olyan francia vígjáték, amely csordultig van tanulságokkal, és nemcsak öncélú szórakoztatás a célja. Allan Mauduit Lázadók című filmje ilyen. Miközben felszisszenések közepette nevetgélhetnek a nézők a fekete humorú komédia poénjain, szembesülhetnek azzal is, hogy háromgyerekes családanyaként nem szabad hagyni, hogy a megélhetésért való küzdelem felőrölje az energiát, otthon meg mindenki azt csinál, amit csak akar.

Gyerekét egyedül nevelő anyaként nem alkoholra vagy egyéb drogokra kell költeni a pénzt, nem menekülni kell a problémák elől, hanem el kell kezdeni önismeretet gyakorolni. Rúdtáncosként azzal kell szembenézni, lehet, hogy könnyen jön a pénz, de a lélekölő és igencsak veszélyes kaland nem nagyon úszható meg monokli nélkül, mert egyszerűen ilyen az a világ. Férfiként pedig meg kell tanulni tisztelni a nőt, különben könnyen úgy járhat az emberfia, hogy kigolyózzák. Aztán arról is szó van ebben az abszurd humorú vígjátékban, hogy az apa-lánya köteléket csak a halál vághatja szét, az élet ugyanis olyan erős láthatatlan fonálból fonta, amely minden próbát kiáll.

Gyerekét egyedül nevelő anyaként nem menekülni kell a problémák elől, hanem el kell kezdeni önismeretet gyakorolni
Fotó: Mafab

A film címe viszont nem megfelelő, Lázadók helyett sokkal találóbb lenne a Szerencsétlenek. Bár az is igaz, hogy egy ilyen című alkotásra meg kevésbé jönnének kígyózó sorokban a nézők. Dicséretes, hogy az alkotók feszegették a műfaji határokat, az viszont már kevésbé dicséretes, hogy olyan mértékig, ami az alkotás élvezetének rovására ment.

A film első fele ugyanis egy remek szociodrámába oltott fekete komédia, a második felében azonban megjelenik a western és az akciófilm néhány műfaji sajátossága, sőt olyan mértékig idézi meg Tarantinót, hogy a végén már azt se tudja a néző, hogy fiú-e vagy lány. Ez pedig nyilvánvalóan nem lehet a célja egy szórakoztató mozinak. Egyszerűbben szólva nem lehet egy alkotásban majdnem minden műfajt megidézni. Ráadásul a könnyed francia mentalitást nehéz keverni az angol humorral, a franciás Tarantinótól pedig mentsenek meg a filmkészítők, mert az annyira rossz, hogy még az ellenségeinknek se kívánhatjuk (példa erre a végső párbajjelenet).

A Lázadók tehát az elrontott lehetőségek mozija. Az igazán dühítő az, hogyha megmaradnak a szociodrámába oltott fekete komédiánál, akkor egy igazán jó film születhetett volna. Legvégül pedig, ha megidézünk emlékezetünkben egy westernfilmet, akkor beugorhat, hogy a mű végén a hős ellovagol a lenyugvó nap fényében, miután megszabadította a közösséget a rossz emberek zaklatásaitól. Mi lett ebből mára?

A lovaglás helyett a lenyugvó nap fényében, a padon hal meg a hős, a seriff pedig, aki ma rendőr, le akar lépni a pénzzel. Nem árulok el túl nagy titkot azzal, hogy nem hagyják a lányok. De azzal se árulok el túl nagy titkot, hogy végre egy film, amiben pontosan látható, hogy a lázadók mennyire szerencsétlenek, és hogy nő nélkül nincsen férfi, de a férfiak nélkül sincsenek meg a nők.