Jövőre újra Budapesten lesz a világzenei expo

Forrás: MTI2019. 10. 10. 18:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Az idei, tamperei Womexet október 23-tól 27-ig rendezik meg. A kibővített magyar stand arculatán vissza fog köszönni a 2020-as budapesti rendezés ténye. A hivatalos programban szereplő Romano Drom-koncert előtt vendégül látjuk legfontosabb partnereinket a Halmos Béla Program segítségével, illetve szintén a hivatalos program részeként a Womexen lesz a rendezői staféta átadása” – mondta végül Liber Endre az MTI-nek.

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében múlt vasárnap zárult világzenei fesztiválon, a Budapest Ritmón egyebek mellett zöld-foki szigeteki, portugál, etióp, ecuadori, perui, szerb, francia, albán, olasz és természetesen magyar előadók léptek fel nagy sikerrel az Akvárium Klubban, a díszvendég pedig Lengyelország volt. A Budapesti Ritmo Díjat idén Hilde Björkum vehette át, aki 29 éve vezeti Skandinávia legnagyobb világzenei rendezvényét, a Förde Traditional and World Music Festivalt. Björkum mintegy húsz magyar együttest mutatott be Norvégiában, köztük a Muzsikást, Lajkó Félixet és a Cimbalibandet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.