A fekete terem a műhelyt reprezentálja, az itt található próbababákon jelenleg az őszi-téli szezon kollekcióból láthatók darabok, a kiállítás ideje alatt, április 30-ig 24 ruhát fognak még a babákon bemutatni.
Mindezek mellett a kiállítás mozgóképein munkatársak, kliensek, családtagok és ismerősök vallanak Rotschild Kláráról. A tárlat filmválogatásában pedig olyan alkotások láthatók, amelyekbe Rotshild Klára készítette a ruhákat, mint az Esős vasárnap, Gyerekbetegségek és a Szent Péter esernyője. Mindezek mellett két divatbemutató (1960, 1980) részletét is vetítik.
A szalon élete és munkája elevenedik meg a fehér teremben, ahol bemutatják többek között a szalon egykori ülőgarnitúráját, a kivetítőn pedig olyan felvételeket láthatnak az érdeklődők, amelyek az 1950-es és az 1970-es évek között készültek a szalonban.
Három korabeli parfümmintát szagolhatnak meg az érdeklődők a kiállítótér pincéjében, ahol az 1940-es, az 1960-as és az 1980-as évekből való eredeti divatrajzokat és az egyetlen fennmaradt divatalbumot is kiállították.
Simonovics Ildikó elmondta azt is, hogy a Rotschild Klára – A vörös divatdiktátor című kötet jövő héten jelenik meg a Jaffa Kiadó gondozásában, a könyv bemutatója december 3-án lesz.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!