A Médiatár megvette a Nyitott Műhely rendezvényeiről készült hangfelvételeket, Balla Demeter fotóművész hagyatékából hangfelvételek kerültek elő Tandori Dezsővel kapcsolatban, s szintén Tandori versmondásával gyarapodott a gyűjtemény másik forrásból is. Vásároltak videóművészeti alkotást is, Hegedűs 2 László képzőművész Ady halálának 100. évfordulója alkalmából készült videóját.
A Múzeumi Dokumentációs Adattár az egykor a PIM-ben dolgozó Szilágyi János és Lencsó László intézménytörténet szempontjából fontos iratanyagaival bővült. Az anyag a intézményi tevékenységüket, kapcsolati hálójukat egyaránt dokumentálja.
Az OSZMI gyűjteményezte mások mellett Avar István színművész, Pártos Géza rendező és Róna Viktor balettművész hagyatékát, az intézményhez került Páger Antal színművész hagyatéka, Beck Judit festőművész 29 műve – köztük négy Radnóti Miklós portré -, valamint Szeleczky Zita színművész emigrációs levelezése.
A Kassák Múzeum megvásárolta a Kiss Ferenc-avantgárdgyűjtemény egy részét, mintegy ezer darab egyedi dokumentummal, kézirattal, levéllel és fotográfiával gazdagodva ezáltal. Az anyagban többek között Kassák Lajos, Simon Jolán, Pán Imre, Bodri Ferenc és Uitz Béla kéziratai, levelei mellett megtalálhatók a magyar avantgárd más jelentős dokumentumai is. A múzeum számára talán egyik legértékesebb tételt jelentik Kassák Lajos személyes és családi dokumentumai, fotói, de hasonlóan kiemelkedő a Pán Imre kéziratait tartalmazó anyagrész is.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!