Igric nagyi érdekes programokat eszel ki

Véletlenül került a kezembe Béres Tamás meglehetősen fura című könyve (miért éppen Igric a nagyi? Ez sajnos nem derül ki a szövegből, de annyi baj legyen!), a fiam kapta az óvodában, sőt fel is olvasták nekik, amiért hálás vagyok, mert elég sok szó esik benne arról, hogy hogyan lehet értelmesen eltölteni a napot úgynevezett kütyük nélkül.

A történet lényege, hogy Igric nagyi készülődik a nagy napra: vidéki házában az unokáit várja, a kis Pannit meg a még kisebb Gyuszit. A gyerekek meg is érkeznek a hosszú – egyórás! – út után, és ott is maradnak néhány napig a nagyinál. Jól telik a nap, a falusi gazdaság és a nagyi múltja, személye elég muníciót ad legalább estig ahhoz, hogy a gyermekeket lekössék, de akkor bizony előkerülnek a mobilok és tabletek, amit szegény nagyi csak hüledezve néz („Nagyinak nem tetszett a telefonnyomogatás, pláne alvás helyett. Megkérte Pannit és Gyuszit, hogy tegyék le az ördögi masinát, de csak nem fogadtak szót. Bizonyára megbabonázta őket a szerkezet.”), és elhatározza, hogy másnap kitalál valamit a kütyük ellen.

Ugye tudjuk mindannyian, felelősségteljes szülők, akik végső kétségbeesésükben olykor-olykor megengedik gyermekeiknek, hogy telefonozzanak, csak legyen már egy kis csönd (és akik félszemmel a telefonjukat lesve gyakran intik kölykeiket, hogy mégse telefonozzanak sokat, mert árt a gondolkodásnak, képzelőerőnek… várj csak, megnézem a neten, aha, itt van, ni: árt még a szellemi fejlődésnek is!), szóval mi aztán tudjuk, hogy ebben az esetben a gyermeket – úgyszólván – le kell kötni. Játszani kell vele, elfoglaltságot találni neki, táncolni, énekelni, hegyet mászni, biciklit javítani, fúrni, faragni, hegeszteni, nincs is annál nagyobb mulatság…

Igric nagyi tehát másnaptól igencsak odateszi magát, hogy a két gyerek számára érdekes programokat eszeljen ki és valósítson meg, és ahogy az lenni szokott (meg ahogy azt elképzeljük mi, ideális világ után sóvárgó szülők), talál is: kirándulni mennek, fára másznak, a szabadban étkeznek, kedves szomszédokkal komáznak, régi fényképeket nézegetnek, nagyi mesét mond vagy csak egyszerűen mesél saját fiatalságáról. (Különösen udvarias gyerekek mindezt kábé félóra alatt abszolválják, hajtják végre és hallgatják meg megbocsátó mosollyal, mert különben tudják, hogy nincs teló és nincs tablet sem.)

Az eszme persze nemes és tiszteletre méltó, és minden gúny nélkül mondtam, hogy tényleg hálás vagyok azért, hogy ebben a fogékony korban eljuthatott gyermekeimhez ez a szöveg. És hát a probléma is létezik, ne tagadjuk. Az sem baj, hogy néhol hibás, néhol negédes, néhol nehézkes, olykor modoros a szöveg („Másnap reggel, illetve épp azon a napon, ami az előző után következett egyel [sic!], tehát pont azon, amelyikről most mesélek, Panni és Gyuszi már kilenc óra körül ébren voltak, meg se várták, hogy Pipacs megnyalogassa a kezüket és hangos nyávogással ébresztőt fújjon.”), mert szinte egyedüliként képes a mai ifjúsági könyvpiacon erről a – ne tagadjuk – mindenkit érintő problémáról írni, és érvényes gondolatokkal áll elő a megoldási javaslatokat illetően is. Ezért külön dicséret illeti az alkotókat.

Béres Tamás: Igric nagyi. Takács Viktória rajzaival. Az Igrice Néptáncegyüttes KHE kiadása, Budapest, 2019.