időjárás 12°C Vencel 2022. szeptember 28.
logo

Milyen dolog őszintének lenni?

Nagy Koppány Zsolt
2020.03.17. 13:14

Az „Őszintének lenni nem túl becsületes dolog” egysoros vers (Vers a versről a címe a kötetben) sok mindent elárul az irodalom természetéről, illetve arról, hogy a képzett, olvasott és az olvasott elméleti anyagot magabiztosan felhasználni képes szerző hogyan pozicionálja önmagát a fikció és a valóság irodalmi eszközökkel és kontextusban való leképezhetőségében. Kürti László erős – hol érzelmi, hol intellektuális, hol a kettőt egyszerre hozó – töltetű versei határozottan megrajzolnak egy lírai alanyt, aki (amennyire ez lehetséges) valószínűleg nem azonos magával a szerzővel; akinek a hangja azonban jól felismerhető a kötet négy ciklusában, amelyek mind-mind e hang hordozójának viszonyulását mutatják az élet nagy kérdéseihez: szerelemhez, házassághoz, halálhoz, betegségekhez, az idő múlásához.

Legkarakteresebben talán a halálról és a szerelemről szóló versek vannak jelen, és ezek kínálják a leginkább referenciális olvasati lehetőséget; utóbbiak például egy erős, már-már macsó jellemvonásokkal bíró férfit mutatnak, akinek tapasztalatai igen széles körben mozognak, és aki képes a jelekből olvasni, érteni és következtetéseket levonni: „először törtél össze még csak. mindenki összetörik, / amikor kiderül, nem ő az egyetlen. majd eltelik / néhány hónap és a hűségedért cserébe végignézheted / árulód lelki összeomlását. // a megbocsátás csak a szövetségre, fegyelemre vonatkozik, / nem pedig a lelki visszaolvadásra. ez a legfőbb lecke / az elkövetkező időkre.”, áll például „a megbocsátásról” című versben. Vagy: „az öreg fószerek kvarcórával a karjukon / percre pontosan látják, melyik kartempóban / fullad ki majd az ifjúság, melyikben a házastársi / hűség, hol szakadnak vagy térnek vissza kötelékek / megtartó zsibbadásába a viharvertek” (bronzolaj).

Rendkívüli élettapasztalat sűrűsödik a könyvben, gyakran aforizmatikus kiforrottságú következtetéslevonási kifutásokkal, a kortárs líra és próza felé rendszeresített kapcsolódási pontokkal, nagy formai tudással és érzékenységgel. Mindennek illusztrálására álljon itt „a felelősségről” című vers: „a mestereket pedig úgy szokás legyőzni, / hogy barátjukká sompolygod magad. / persze marad még őszinte / aggodalom miattad így / is bőven: például, / amikor győzelem- / ittasan kitántorogsz / életükből.” (Érdekes jellemvonás még, hogy a nagyon erős expozí­ciók mindig másfelé haladnak a következtetések levonása tekintetében, mint amerre az olvasó vinné őket, vagy mint amilyen irányba az olvasó áll, hogy fogadja a konklúziót.)

A halál témáját is igen aprólékos műgonddal járja körül a kötet, nemcsak azáltal, hogy az elmúlt években elhunyt kiválóságok közül többeknek is verset szentel, hanem azzal is, ahogy a család (különösen a nagymama) elmúlását idézi meg – többször is. Íme, a címadó vers zárósorai: „szerelemtelen az ördög, borzongat, nagyanyátlanul, / áttétekkel mutogatja magát, akár a kései rák. úgy öleli, / ropogtatva csontjait, ahogy én öleltem, még kissrác /koromban, mikor nála aludtam, mennydörgő nyarak / nyikorgó sezlonjain.”

Meggyőződésem, hogy igen fontos kötet született, amit nemcsak jó olvasni, de felkavaró élmény is a szövegekkel való találkozás – és a szövegek igénylik az újraolvasást, visszalapozást; ebből a szempontból nem könnyen befogadható költészet, de a legerősebb olvasói hálaérzetre éppen az ilyen könyvek számíthatnak.

Kürti László: Ahogy én öleltem. Pesti Kalligram Kft. Kiadó, Budapest, 2020.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.