A halál témáját is igen aprólékos műgonddal járja körül a kötet, nemcsak azáltal, hogy az elmúlt években elhunyt kiválóságok közül többeknek is verset szentel, hanem azzal is, ahogy a család (különösen a nagymama) elmúlását idézi meg – többször is. Íme, a címadó vers zárósorai: „szerelemtelen az ördög, borzongat, nagyanyátlanul, / áttétekkel mutogatja magát, akár a kései rák. úgy öleli, / ropogtatva csontjait, ahogy én öleltem, még kissrác /koromban, mikor nála aludtam, mennydörgő nyarak / nyikorgó sezlonjain.”
Meggyőződésem, hogy igen fontos kötet született, amit nemcsak jó olvasni, de felkavaró élmény is a szövegekkel való találkozás – és a szövegek igénylik az újraolvasást, visszalapozást; ebből a szempontból nem könnyen befogadható költészet, de a legerősebb olvasói hálaérzetre éppen az ilyen könyvek számíthatnak.
Kürti László: Ahogy én öleltem. Pesti Kalligram Kft. Kiadó, Budapest, 2020.
