Monográfia, de mégsem az a Kor-szak-ok, hiszen szerkezete nem a tiszta időrendiséget, hanem – Novotny szavaival – „a művész önkorlátozó stílus- és tematikai, valamint műfaji alaposztályozását” követi. 425 mű szerepel benne, ez a becsült életmű negyede vagy ötöde, vagyis, szintén a szerzőt idézve, „csökkentett feldolgozás”. A méretével, súlyával és szépségével korántsem erre utaló album először Eőry stílusok szerint csoportosított festményeit, majd szobrait tárgyalja, s olvashatunk válogatást a művész írásaiból is. Az emlékezések és gondolattöredékek nem csak róla és munkásságáról szólnak: egy művészsors fénytörésében láttatják a XX. század második felének Magyarországán az idők és a gondolkodás változásait.
– Nem stílusokban gondolkodom, de mindegyikben jól érzem magam – mondja a művész, majd később így árnyalja a dilemmát: „Nem stílust keresek, hanem a kifejezés lehetőségét.” Példaértékű hozzáállás jelenünkben, amikor a képzőművészek többsége már inasként (ó, bárcsak inasként! De inkább egyetemistaként) igyekszik részletesen kidolgozni jól felismerhető, egyéni stílusát, piacképes arculatát, hogy a gyűjtő, galériás, megrendelő mihamarabb megjegyezze, kire kell pénzt költenie.
A parasztcsaládból származó, a szegénységet korán megismerő, élete nagy részét Érden töltő Eőry Emil volt szerszámkészítő szakmunkás, minősített klarinétos (született tehetsége volt a zenéhez, a klasszikusok és a dzsessz izgatta, később nagy lelki tusa árán szakított muzsikusi álmaival), műszerész, szakoktató („nem munkás, nem is tanár, de mindkettő”). Művészi tudásra, a nyersanyagok és technikák ismeretére többnyire szabadiskolákban tett szert. A vállalatnál, ahol oktatóként dolgozott, volt öntőműhely is, amit buzgón használt, miközben fölépítette műteremmel kiegészített házát, gondoskodott családjáról és képzőművészkört szervezett. Főállású alkotóként, a pedagógusi pályát elhagyva, csak a rendszerváltás után kezdett egzisztálni.
Novotny elemzései, tűnődései vezetnek minket az albumban Eőry realisztikus, figuratív énje, expresszív énje, ikonikus-emblematikus, szín- és síkgeometrikus énje és önarcképei, valamint figurális-realisztikus, absztrakt organikus, geometrikus, kubisztikus, emblematikus szobrai között. Külön fejezetet kapott számos köztéri alkotása, illetve az érmek, domborművek és plakettek. Egy mániás szívósággal küzdő és kereső, klikkekhez nem csapódó és meg nem alkuvó alkotó munkássága bontakozik ki előttünk, akit ugyanúgy izgatott az ősi, primordiális, az antikvitásbeli, a középkori és a reneszánsz szépségeszmény, mint a XX. század hajnalának modernsége és a hagyományos népi ábrázolásmódok, de gondolati szinten a spiritualizmus és a keresztény humanizmus is: „Picasso-szerű eklektikus művész, aki végigjár többtucatnyi stíluskategóriát, mert egyszerűen ebben az alkotásszemléletben érzi jól magát. Az ő nyughatatlan bolyongásainak a lényege, hogy ne horgonyozzon le egyetlen vagy néhány – még ha következetesen is építkező – önkifejezési eszköznél, stílusnál. Hogy élete az állandó út- és válaszkeresésekben, az ábrázolási módok és lehetőségek végtelen erdejében való járással-keléssel, bolyongásokkal teljék. […] Mert Eőry Emil az univerzális reneszánsz polihisztorok kései utóda.”
Novotny Tihamér: Kor-szak-ok – Eőry Emil 80. Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata, 2019.
