A Pincebörtönöktől a Seuso-filmekig 

A rendszerváltás alapélménye Dézsy Zoltán filmrendezőnek, aki több évtizedes televíziós és dokumentarista pályafutása után indult el a fikciós irányba, mert szerinte a múlt rendszer drámaiságát ebben a műfajban lehet igazán érzékletesen elmondani. Az alkotó a többi állami kitüntetettel együtt két napja vette át a munkásságáért a Balázs Béla-díjat, amelyet a koronavírus-járvány miatt, ünnepélyes keretek között korábban nem kaphatott meg.

Fotó: Kurucz Árpád

– Noha jeleztem Gyurcsánynak és Demszky Gábornak is, hogy filmemet az ő figurájuk ihleti, Gyurcsány később perelt az ábrázolásért és az egyértelmű áthallásokért. Megnyertük a pert, de az elhúzódó jogvita de facto megakadályozta ennek a mozinak a későbbi forgalmazását.

Dézsy vállaltan egész pályafutásában a kommunista diktatúra jelenünkre kiható, ki nem mondott túléléséről beszél, legyen az televíziós vagy nagyobb lélegzetvételű dokumentumfilm, vagy egész estés fikciós mozi.

Tizennyolc évet várt arra, hogy a Seuso-kincsek útját bemutató dokumentumfilm folytatását elkészíthesse, úgy véli: az a tény, hogy életben tartotta a témát, hozzájárult ahhoz, hogy a késői római császárkor legfontosabb közkincseit hazahozták, és a Nemzeti Múzeumban állandó kiállításként bemutatták.

Egyik legizgalmasabb munkáját, a Pincebörtönöket, vagyis az akkori Magyar Dolgozók Pártszékháza, Köztársaság tér alatt kialakított óvóhelyek kutatását sem adta fel. Tavaly a PestiSrácok olvasói gyűjtöttek össze szerényebb összeget arra, hogy a föld alatti vizsgálatokat elvégezze a rendező egy harmadik rész folytatásához.

– Tanúk és kutatások igazolják, hogy több mint kétszáz ember tartózkodhatott ezekben a szupertitkos föld alatti rendszerekben, ahova ’56. október 30-án a pártházba behúzódók menekültek le. Tulajdonképpen egy óvóhelyről beszélünk, ami halálos csapdává vált, a forradalom megítélése szempontjából azonban történelmi jelentőségű. Lemenekültek és nem tudtak feljönni, földi maradványaikat 1957 tavaszán állambiztonsági tisztek tüntették el. Később a bunker lejáratát betonnal töltötték fel, hogy soha senki ne mehessen le oda. Mindez azért volt lényeges, hogy a párt titokban tartsa ennek az objektumnak a létezését. Ez volt ’56 legfőbb aljas hazugsága – mondta Dézsy, aki a Pincebörtönök III. című munkájában tér vissza a témára.

A rendező most egy tőle szokatlan lírai hangvételű filmen dolgozik, a Tíz perc múlva három, egy tihanyi történet a jelenünkből, kissé misztikus időutazással, de a cselekményről egyelőre nem árul el bővebbet.