Visky András és felesége a harmadik gyermekét várta 1989-ben. A magzat viszont úgy döntött, nem jön a világra. Belehalt édesanyja testébe. Az abortusztilalomra hivatkozva az orvosok nem segítettek az asszonyon. A házaspár megértette: a diktatúra a test felett is uralkodik, nem elégszik meg a lélek megnyomorításával. A gyönyörű nőből két lábon járó koporsó lett, a borzalmak borzalma. Ők maguk próbálták megértetni a kicsiny emberrel, hogy el kell mennie. Mert az élőknek az élők között a helye, a holtakénak a holtakkal.
Az új élet a forradalommal együtt, karácsonykor érkezett volna. De a szent ünnep a gyermekhalált hozta el a szülőknek, nem a születést. A szerzőt ekkor már a rendszer ellenségeként tartották nyilván. Belügyminisztériumi szobákba zárták, otthonát feldúlták, beszélgetéseiket lehallgatták, folyamatosan a nyomában jártak. Visky András és felesége húsz éven át cipelte magával ezt a drámát, amelyből a budapesti Nemzeti Színház felkérésére lett színmű. Az író úgy véli, meg kell szabadítanunk sejtjeinket a diktatúrától, ki kell beszélnünk magunkból, hogy ne éljünk folyamatosan diktatúrafüggőségben.
A Gyulai Várszínházban Árkosi Árpád rendelt kegyetlen jelképeket a személyes tragédiához. A koszos gyermekek ebben az értelmezésben elhasznált cipők, majd forradalmi jelképek, géppuskagolyókká válnak a forradalom napjaiban. Bár a darab lehetőséget teremt a többszereplős feldolgozásra, ezúttal ketten jelenítik meg a figurákat: Imre Éva és Sinkó Ferenc. Visky Andrásnak csak a hangját halljuk. Időnként a díszletmozgatók is belépnek spicliként a produkcióba.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!