Odajött hozzám ma reggel Samu kutyám. Letette a labdáját, és érdeklődött, olvastam-e a legújabb Lackfi-böffenetet, mert az megérhet egy misét. Persze, hajnalon alig túl misén még nem voltam és kávé előtt a reggelből is keveset láttam még, nemhogy Lackfit olvassak. De ha már Samut sem kerülte meg a téma, hát én is belenéztem.
Oszt’ csudálkoztam, de nagyon.
Kérdem Samut, hát ez meg hogyan?
Á, mondja, mindenki erről beszél, felrobban tőle a mindennapi közösségi betevő mocsok. Sokan hánynak tőle, mások meg celebelik rendesen. Szegeden tán olyanok is vannak, akik cölöbölik!
Na jó, de mégis hogy lehetséges ez? Itt mindent lehet? Magyarokat, keresztényeket Magyarhonban az tapos, aki akar, úgy, ahogy tetszik neki?
Ez a Jancsi még azt is írja magyarázkodásában, hogy mert vécére jár a jó édes anyukája, ő is hasonló tiszteletet érdemel, mint Szent István, hisz az is vécére járt. Teszem hozzá, hogy agyalágyultság tünetes a példa, mert csak halála után lett szentté államalapító királyunk, írócskánk anyukája meg, remélem, jó egészségnek örvend.
– Már megint másról szól a történet, mint azt az egyszeri munkásember gondolja. Te pedig, már meg ne haragudj, kedves gazdi, egyszeri jóindulatú, naiv munkásember vagy, vagyis nem értheted. Nyilván fogyóban a költőcske pénze, kevesebben foglalkoznak vele, kiírta magát, nem gyűlnek a pénzes meghívások, kevesebb számlát állít ki…
És mivel lehet legnagyobb indulatot kelteni? Hát gyűlölet szításával! – okít eszes ebem.
Bevallotta Lackfi, provokál, vagyis gyűlöletet szít – teszi hozzá Samu.
Ha meg ügyesen jó nagyot belerúg a Szent Jobba, Szent Istvánba, falni/védeni fogja az összes ballib portál, azok megmondóemberei, véleményvezérei. Jósnak sem kell lenni, hogy tudd, növekszik az ismertsége, a balos, komcsi és libsi szervezők még érdemesebbnek tartják majd arra, hogy gyerekek között is hintse az igét, meghívják mindenhova. Nyeri az NGO-k pályázatait… Bonyolult ez? – kérdi Samu.
Hát nem, mordulok megszégyenülten, majd mérgemben eldobom jó messzire a labdáját, amit persze azonnal visszahoz, és megint eldobom, és megint. Egész addig, amíg el nem fogy a mérgem.
