A XIX. századi izmusok megjelenését, majd a két világháború által okozott pusztítást Európa már nem tudta kiheverni. „Ezért kár volt átlépni a tanya küszöbét” – vonja le a következtetést. A könyv üzenete tulajdonképpen egy fontos gondolatba sűríti az író életpályájának tapasztalatát, miszerint a mindenség visszaperlése el sem kezdődhet önmagunk helyzetének meghatározása nélkül. A delphoi jósda fölé sem véletlenül írták minden emberi bölcsesség summájaként, hogy „ismerd meg önmagad”. „Szeretném azt hinni, hogy egy válság végén vagyunk. Globálisan semmit nem tehetünk, a haza sorsán sem tudunk változtatni egyénileg. De egyet megtehetünk, hogy felépítjük önmagunkat, visszavesszük a magyar Parthenónt a szívünkben, és azokkal, akik hasonlóan gondolkodnak, közösséget képezve megpróbálunk helytállni a saját életünkben” – összegzett a szerző, aki saját bevallása szerint amióta nem az illúziók világát keresi, boldog ember, mert úgy érzi, hazaérkezett.
Szentesi Zöldi: Vegyük vissza a magyar Parthenónt a szívünkben
„Már nem leszek űrhajós, az út véget ért, de kevesebbet tudok, mint valaha” – hangzott az író őszinte vallomása.

Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!