Teli vagyunk vágyakkal karácsony előtt

„Jó, ha van valaki, aki az embernek maga helyett kíván: ha van pártfogója, barátja, apja, kedvese.”

Alter ego. Be someone else, a soldier and a king chessmen mirroring. Fotó: 123RF

A tárcaíró azt vette észre, hogy körötte az emberek teli vannak vágyakkal. Olyan vágyakkal, amelyeket önmaguknak kívánnak. A tárcaírónak ilyenkor általában Hamvas Béla jut az eszébe, aki igencsak élesen fogalmazott a vágyakkal kapcsolatban, milyen veszélyeket rejt, ha az ember önmagának akar. „De a vágynak, ha az ember önmagának akar, kimondhatatlan veszélye van. Ez a veszély, hogy a vágy teljesül, s akkor az ember eléri azt, amit akart. Eléri és meglátja, hogy mi volt az, amit kívánt és követelt és vágyott. Megkapja, és meg kell hogy ismerje. Úgy látszik, mintha ajándék lenne. És száz eset közül csaknem százban: büntetés. Íme, megkaptad. Ez az, amit kívántál? Ez az. Itt van, használnod kell, élned kell vele és általa. S most derül csak ki, hogy a vágy hamis volt. Nem is ezt akarta. Fel kellene állítani azt a tilalmat: ne kívánj magadnak olyat, aminek teljesülése terhedre válik, mert vágyad teljesül, és amit akarsz, megkapod. Ezért nem jó, ha az ember önmagának kíván. Nem tudja és nem is tudhatja, hogy mi az, amire vágyódik. S amikor megkapja, csak bánkódik és kiábrándul. Az előbb még kívánta, most már elkívánja, aztán megint visszakívánja. Ezért jó, ha van valaki, aki az embernek maga helyett kíván: ha van pártfogója, barátja, apja, kedvese.”

Elsőre nem is tűnik mindez bonyolultnak. Mármint az, hogy az ember ne magának kívánjon. Csakhogy mindez szembemegy azzal a korszellemmel, amely az önzőséget, az egoizmust tette követendő példává. Korunk ugyanis arról szól, hogy mindenki élje ki a vágyait. Erről szólnak a reklámok, a sorozatok, a hollywoodi filmek. Korunkban mindenki csak magának akar, tulajdonképpen nem is értelmezhető igazán a kor emberének az, miről is beszél Hamvas.

Fotó: 123RF

Pedig ha jól végiggondoljuk, kultúrkörünk lényegéhez jutunk. A tárcaíró már korábban is leírta, hogy a kereszténység egy másik emberre figyelő, önfeláldozó, közösségi alapokon nyugvó kultúrkör. Hamvas Béla tehát kultúrkörünk lényegéről szól. Arról, hogy kultúrkörünkben az ember elsősorban nem magának akar. Az igazi nagy csavar az, hogy mégis kap.

Annál ugyanis nincsen nagyobb öröm, ha szeretteinket boldognak látjuk. Fontos mindezt jól észben tartani, ugyanis már csak egy hónap van karácsonyig.

Amely, bár elsősorban a Megváltó születéséről szól, de azért mindenki szereti, ha ajándék van a fa alatt. Remek gyakorlat ez arra, hogy ne a saját vágyaival foglalkozzon ilyenkor az ember, hanem találja ki, mi a jó szeretteinek. Persze amikor vágyról és kívánságról beszélünk, akkor mindez arról is szól, hogy Istentől is lehet kérni. Sőt az a legcsodálatosabb, amikor tényleg van valaki, aki az embernek maga helyett kíván. És nemcsak azért, mert sokszor a szeretteink jobban tudják, mi a jó nekünk, hanem azért is, mert kevesebb a baj, ha az életünkben nem a vágyaink valósulnak meg, amelyekből az esetek döntő többségében büntetés lesz. Hamvas meg is indokolja, miért van ez így:

„Az ember saját életének áldását sohasem hordja önmagában.”