Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Mihály Tamás, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas basszusgitárosa elhunyt. Meghatározó alakja volt a hazai rockzenének, az Omega mellett szólólemezei és színpadi művei is maradandók. Emlékét örökre megőrizzük – adta hírül az Omega zenekar a Facebook-oldalukon.
Mihály Tamás 1947-ben született, zenész családból származott. Apja, Mihály András az Operaház vezetője volt. Presser Gáborral a zenei konzervatórium gordonka szakán ismerkedett meg, ahol klasszikus zenét tanult és csellón játszott.
1967-ben lépett be az Omegába, előtte a Scampolo és a Non-Stop együttesekben játszott.
Első szerzeménye az együttesben a Spanyolgitár legenda, amelyet ő maga is énekelt. Presser kilépése után a legtöbb Omega-dalt ő írta – Molnár György mellett –, köztük olyan slágereket, mint a Szvit vagy a Nem tudom a neved.
Mihály Tamás munkásságát 1987-ben Liszt Ferenc-díjjal, 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével, 2000-ben Huszka Jenő-díjjal, 2007-ben Artisjus-díjjal ismerték el. 2014-ben Basszus! Omega! Egy életre szól címmel könyvet írt az együttes történetéről. Az Omega együttes tagjaival megosztva 2013-ban Kossuth-díjat kapott. 2014-ben játszott utoljára az Omegával, bár távozását Kóbor János csak 2017 áprilisában erősítette meg.
[embed]https://www.youtube.com/watch?v=X-cEwyJ0ULc&list=OLAK5uy_mEsbfGFK24OzUnlMzKAHg2axUHmcOMeRc[/embed]
Benkő László, az együttes alapítója és billentyűse nem sokkal korábban, november 18-án hunyt el. A zenész folyamatosan betegségekkel küzdött az utóbbi időszakban.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Benkő Lászlóhoz hasonlóan Mihály Tamást is saját halottjának tekinti – közölte a Facebook-oldalán Kásler Miklós miniszter.