Megkezdődött a 14. Bukaresti Magyar Filmhét

A két világháború közötti Kolozsvárt bemutató fotókiállítással nyílt meg ma este a 14. Bukaresti Magyar Filmhét, amely a legfrissebb magyar filmeket mutatja be a román közönségnek.

MTI
2020. 11. 08. 21:09
Jelenet Kocsis Ágnes Éden című filmjéből Fotó: Mythberg Films
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kósa András László, a bukaresti Magyar Kulturális Intézet igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a november 8. és 17. között zajló fesztivál idén is a legfrissebb magyar filmtermés legfontosabb alkotásait mutatja be a bukaresti közönségnek műfaji kötöttségek nélkül. Általában nagy hangsúlyt fektetnek a magyar–román koprodukcióban készült alkotásokra, így az idei fesztivál első napján, hétfő este a Kocsis Ágnes által rendezett Éden című filmet vetítik, amely román–magyar–belga együttműködésben született.

Jelenet Kocsis Ágnes Éden című filmjéből
Fotó: Mythberg Films

A seregszemle egyik érdekes alkotása a Kísértetek vonata című bűnügyi vígjáték, amely 1933-ban készült román és magyar változatban ugyanazzal az alkotóstábbal. Ezt a két filmet a Filmtett Egyesület egymás mutatja be román és magyar nyelven.

Az idei seregszemle az 1959-ben létrejött és 2010-ben megszűnt magyarországi Balázs Béla Stúdióra fókuszál, amelynek ötvenéves tevékenységéből most Bódy Gábor alkotásaira kerül a reflektorfény. A közönség a rendező Amerikai anzix és a Nárcisz és Pszyché című filmjét láthatja.

A koronavírus-járvány miatt rendkívüli körülmények között zajlik a filmhét, egyrészt a vetítések a bukaresti Magyar Kulturális Intézet udvarán lesznek korlátozott nézői létszámmal, másrészt a járvány miatt a magyarországi alkotók sem tudnak jelen lenni, de a legtöbb film előtt az alkotóstáb egyik tagja videóüzenetben köszönti a közönséget. Ugyanakkor az egyes filmekhez kapcsolódó romániai meghívottak személyesen vesznek részt a szemlén – magyarázta az igazgató.

A filmhéten levetítik egyebek mellett Tóth Barnabás Akik maradtak, Szász Attila Apró mesék, Deák Kristók Foglyok, Hartung Attila Fomo: Megosztod és uralkodsz, valamint Orosz Dénes Seveled című játkékfilmjét. Lesznek dokumentumfilmek is, például Hajdú Eszter rendező Barta Tamás – Siess haza, vár a mama!, Almási Tamás Folyékony arany, valamint Kövessy Róbert Magyar lapát – Portréfilm Wichmann Tamásról című alkotása.

A vasárnapi nyitórendezvényen a közönség Orbán Lajos amatőr fotós képeiből készült kiállítást tekinthette meg, aki a két világháború közötti Kolozsvár tehetséges fotósa volt. Kedvtelésből, önszorgalomból tanult meg fényképezni, de fotográfiáit nemzetközi versenyeken díjazták. A tárlat kurátora Blos-Jáni Melinda.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.