
Fotó: Müpa
A mindössze tizennyolc esztendős Fehér Fábió élete a zene, és az, hogy mosolyt csaljon a közönség arcára. Triójával főként instrumentális fusion jazzt játszanak, és bátran alakítják a jól ismert jazzsztenderdeket saját ízlésük szerint, a legkülönfélébb zenei stílusokhoz nyúlva inspirációért.

Fotó: Müpa
A Bolyki Tamás Quartet tagjai egy klasszikus intézmény, a Bartók Béla Szakgimnázium, azaz a konzervatórium falain belül találkoztak. A zenekar 2019-ben első helyen végzett a Magyar Jazz Szövetség által rendezett Jazz Combo versenyen, Bolyki Tamás dala, az Expose pedig a legjobb kompozíciónak járó díjat kapta. Az együttes jazzes alapú saját szerzeményeit igyekszik minél több irányzat bevonásával színesíteni, így létrehozva egy egyedi, rendkívül változatos hangzásvilágot.

Fotó: Müpa
Varga Dávid számára nem ismeretlenek a Müpa terei, hiszen olyan zenészekkel volt szerencséje fellépni itt, mint Rick Margitza és John Patitucci. Zenekarával példaképei, Frank Sinatra, Tony Bennett és Michael Bublé dalaiból válogatva a klasszikus swing atmoszféráját idézik majd meg.

Fotó: Müpa
Az együttesek koncertjéről készült felvételeket a Borbély Mihály vezette, négy hazai és négy külföldi szaktekintélyből álló zsűri – Harcsa Veronika jazzénekes, Binder Károly zongoraművész, zeneszerző, Bágyi Balázs jazzdobos, a Magyar Jazz Szövetség elnöke, László Attila gitárművész, zeneszerző, Steve Rubie zeneművész, a londoni Club 606 tulajdonosa, Martyna Markowska, a Katowice JazzArt Festival művészeti igazgatója, Nadin Deventer, a Jazzfest Berlin művészeti igazgatója és Igor Vida, a Jazz Klub DS elnöke – értékeli, és választja majd ki a kedvencét. A nyertes a következő évadban kiemelt fellépési lehetőséget kap a Müpában – remélhetőleg már ott helyet foglaló közönség előtt. A nap és a show házigazdája idén is Novák Péter lesz.
A Jazz Showcase programjáról további információ: http://bit.ly/JazzShowcase_2021
Hangolódjon a Jazz Showcase koncertjeire tematikus Spotify-listánkkal: http://spoti.fi/2M1ND8j




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!