Fontos a történelem, hiszen minden érték a múltból jön

Azt szeretem a Toldiban, hogy ez nagyon jól kitalált és alaposan végiggondolt lélektani történet. Én úgy vagyok hűséges Arany művéhez, hogy valami olyat mutatok, ami újszerű – mondja Jankovics Marcell Kossuth- és Balázs-Béla-díjas filmrendező, grafikusművész, művelődéstörténész, aki a Magyar Nemzetnek beszélt először az elkészült Toldi-rajzfilmjéről. A közismert karakterhez képest mennyiben és miért más ebben az adaptációban a magyar irodalom egyik legkedveltebb, ikonikus alakja – erről is kérdeztük a Nemzet Művészét, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnökét.

Jankovics Marcell illusztrálta a Méry-Ratio Kiadó Toldi kötetét Fotó: Kurucz Árpád

– A 2017-es Arany János-emlékévben az ön koncepciója alapján, az ön irányításával kezdődött a Toldi-rajzfilm készítése. Négy év elteltével elmondható, hogy elkészült a film, s hamarosan bemutatják?

– Lényegében igen, bár a leadási határidő január vége, a teljes elszámolásé pedig március 15-e. Az, hogy pontosan mikor fogják bemutatni, még nem ismert. Az elkészült animációs film az Arany-eposz tizenkét fejezetének megfelelően tizenkét részből plusz az előhangból áll, mivel tévésorozatra szerződtek velünk. Azonban mindjárt az elején azt mondtam, hogy egész estés változatot is akarok, és már dolgozom rajta, függetlenül attól, hogy erről még nincs aláírt papír. Ez azt jelenti, hogy olyan részletek, jelenetek, képek is benne lesznek a teljes filmben, amelyek nem fértek bele a tízperces epizódokba.

– Könyvtárnyi elemzés, értelmezés látott napvilágot az elmúlt százhetvenöt évben a Toldiról, így arról is, hogy milyen családi és történelmi forrásokból, néphagyománybeli és mitológiai elemekből alkotta meg Arany János a maga Toldiját. Riedl Frigyes írja híres könyvé­ben, hogy Arany műveiben mintegy kétszáz nevesített ember szerepel, s a költő látta valamennyit, de Toldija tán a legjobb jellemzés irodalmunkban, amióta Katona a Bánk bánját megírta, s olvasók generációinak a legbensőbb barátjává vált. Miért éppen Toldi lett az egyik legismertebb és legkedveltebb „össznemzeti hős és jelkép”?

– Mivel nem tanulmányt akartam készíteni a Toldiról, hanem animációs filmet, ezért nem érdekelt, hogy melyik irodalomtörténész mit írt róla. Én csak Arany Jánost olvastam, de őt sokszor és alaposan. Ennek az az oka, hogy nekem saját, önálló elképzelésem van, és nem akartam, hogy ezt megzavarják mások a véleményükkel, értelmezésükkel. Ennek a filmnek két előzménye van: Gémes József csinált a nyolcvanas években egy festményfilmet Daliás idők címmel az egész Toldiról. Abban nem vettem részt, de sokat beszélgettem vele, és azon törtem a fejem, hogy én mit csinálnék másképp, mint ő. Még mielőtt felmerült, hogy 2017 Arany-emlékév lesz, Méry Gábor fotóművész és könyvkiadó barátom felkért, hogy illusztráljam a Toldit. Ezt megcsináltam, amiben részben már benne van a saját koncepcióm.

– Végül Arany János születésének kétszázadik évfordulója adta meg a döntő lökést a Toldi-filmhez?

– Amikor megjelent a pályázat, Mikulás Ferenc barátom, producerem fölkért a film rendezésére, de először nemet mondtam. Én már idős vagyok, ez nekem sok, fárasztó, mondtam. Volt egy előítélet bennem, hogy olyanokkal kellene dolgoznom, akik sokkal fiatalabbak nálam, és nem biztos, hogy jól sikerülne a dolog. Amikor aztán kiderült, hogy senki nem vállalja vagy a pályázatuk nem volt jó, hosszas unszolásra végül igent mondtam. De a probléma csak akkor kezdődött, mert a kiírt szempontokkal nem értettem egyet. Sem azzal, hogy a teljes szövegnek el kell hangoznia, sem azzal, hogy kinek kell felmondani, felolvasni a művet. Meghúztam a szöveget, írtam egy szinopszist és egy rendezői koncepciót, hogy hogyan képzelem a hangot, hogy milyen arányban van jelen a szöveg: körülbelül a kétharmada. Én az eposzból egy dramatizált változatot csináltam, ebben egy személy beszél, de minden szereplőt ő szólaltat meg, és kihagytam a szövegből olyan részeket, amelyek megmutathatók, ezért nem kell beszélni róluk vagy nem korhűek. Végül elfogadták a pályázatomat, így tudtunk belevágni.

Jankovics Marcell illusztrálta a Méry-Ratio Kiadó Toldi kötetét
Fotó: Kurucz Árpád

– Az ön Toldi-figurája mennyiben azonos Aranyéval és mennyiben különbözik tőle?

– Külön izgalmas feladat egy közismert, kanonikus mű adaptációjában, hogy mit találok benne olyat, amit mások nem vettek észre, holott fontos. Én úgy vagyok hűséges Arany művéhez, hogy valami olyat mutatok, ami újszerű. Az volt a célom, hogy a saját nézőpontomból vizuálisan megragadjam és hiteles képet adjak Toldiról és a környezetéről, például a Nagy Lajos korabeli Budáról. Kicsit csaltam ez utóbbiban, mert amikor a történet játszódik, a XIV. század közepén, még csak épült Buda vára, de a filmben a kész várat rajzoltam, rajzoltuk meg. Aranynak vannak különböző hivatkozási pontjai, például Sámson – a harmadik énekben –, aki egy fizikai­lag különleges és természetfölöttien erős bibliai alak. Toldi tizennégy éves lehet a történet kezdetén, az ereje minden halandóét fölülmúlja. Miklós és György konfliktusa sem egyedi, például az Erős Jankó magyar népmese ugyanerre az alapra épül, csak ott a nagybácsival van konfliktus, itt pedig a bátyjával. Azt szeretem a Toldiban, hogy ez nagyon jól kitalált és alaposan végiggondolt lélektani történet. A testvérviszálynak csak részben oka az idősebbik fiú irigysége, kapzsisága, ravasz gonoszsága, legalább ilyen fontos elem Miklós sértődöttsége, nagyravágyása, féktelen indulatossága. Egy kamasz fiút látunk a filmben, az összes létező lelki problémájával, érzelmi hullámzásaival, nő még sehol a láthatáron, csak a mama, ő a mindene, a fő támasza. A legtöbb könyvillusztráció egy tagbaszakadt, harminc év körüli izompacsirtát mutat, holott Arany azt írja róla, „még legénytoll sem pehelyzik állán”.

– A mű elején viszont azt olvassuk: „Rémlik, mintha látnám termetes növését / Pusztító csatákban szálfa-öklelését”…

– Ez az előhangban van, amely az egész Toldi-életpályát befogja. A tizenkettedik ének úgy ér véget, hogy a „daliás gyermek” a szemünk láttára eljut az érett férfikorba: „rettenetes vitéz támadott belőle”. Én ezt vizuálisan úgy oldom meg, hogy nem végig kamasznak látszik Toldi a filmben.

– Csakhogy az eposzban mindössze kilenc napot fog át a cselekmény idősíkja.

– Igen, de Arany az eposz első részének elején és végén is már megelőlegezi Miklós jövőjét. A film végén ezt úgy ábrázoljuk, hogy Arany – aki a Petőfi által 1847-ben megrajzolt alakban narrátorként végig szerepel – simogatja a kis Rozgonyi Piroska fejét, aki már ekkor halálosan szerelmes a kamaszba, és Arany szomorúan elmondja: „Nem is lőn asszonnyal tartós barátsága, / Azután sem lépett soha házasságra.” És akkor nagy vihar támad, látjuk, hogyan nő föl ez a fiú, megnő a bajusza, igazi, nagy páncél kerül rá, fölteszi a sisakot, félelmetes lesz, a kislányt pedig elsodorja egy hóvihar. Amikor 1846-ban Arany befejezte a Toldi első részét, nem tudta még, hogy megírja majd Toldi estéjét, végül – évtizedek múlva – érett férfikorát, a Toldi szerelmét. Emellett több furcsaság is van az Arany-műben, amit a filmben valahogy kezelni kellett.

– Mondana néhány példát?

– Például amikor Toldi megérkezik este Pestre, azt látja, hogy ott sétálnak az utcán hölgyek és urak. Ő leül egy padra, és szomorkodik. De sajnos tény, hogy még nem volt pad abban az időben, és nem voltak sétáló hölgyek és urak, mert este azóta lehetett sétálni, amióta már volt gázvilágítás. Ezeket a gubancokat egyszerűen kihagytam. És rengeteg könnyet kivettem a filmből, mert Aranynál állandóan sírnak: Bence, Miklós anyja, maga Miklós is, ami mai szemmel nézve elég furcsa volna.

– Mennyire vett figyelembe népmesei, illetve mitológiai párhuzamokat, motívumokat?

– Hoppál Mihály barátommal sokat beszélgettem a mitológiai párhuzamokról, de nem vittem túlzásba a bikaharcban a sámánisztikus elemeket. Ugyanakkor figyelembe vettem a harmadik énekben, a gyilkosság előtt a bibliai Sámsonnal kapcsolatos Arany-hasonlatot: „Bosszuló karjától úgy elhullanának, / Mint a Sámsonétól, kiről írva vagyon, / Hogy ezer pogányt vert egy állcsonttal agyon.” Rá és a Fehérlófiára is tekintettel az én Toldimnak is a hajában van az ereje. Ezért ha dühbe gurul, kicsit föllobban a haja, és kiszőkül. Az aranyhajjal való „játék” tudatos, ez népmesei hősöknél is alapvető naphéroszi tulajdonság. Nálam a könyvillusztrációban benne van, csak nincs kibontva, hogy a Toldi félkezével egyenesen kitartott rúd – az a napsugár. Ez úgy derül ki, hogy aranyra van színezve. Az egyik utolsó jelenetben, amikor azt mondja Györgynek, hogy te pedig hazamész Nagyfaluba, és otthon fogsz gazdálkodni, akkor őrá mutat, és az ujjából kijön egy fénysugár, ami olyan, mintha megcsípte volna valami a gonosz bátyját. Az előhang bizonyos képeit úgy oldottam meg, hogy előrevetítsem, mit fogunk látni. Amikor Toldi jön, mint egy mániákus, bősz hadvezér, akkor átalakul, és napszerűvé válik a feje. Az Orion csillagkép Krisztus színre lépése idején lett a nyári napforduló csillagképe, akkor került a Nap az Orion fölé, akkor lett „feje”. Úgy indul a film, hogy látunk egy pusztát, csillagos éggel, és ott az Orion, ami nagyon jellegzetes alak. Nem akarom elmondani a film befejező poénját, de ott is befutunk az Orionba. Ezeken az asszociációkon a nézők majd morfondírozhatnak, ha akarnak, de ezek az utalások nem nehezítik a befogadást, a mű élvezetét.

– Az említett motívumokon túlmenően Isten neve többször is elhangzik a Toldiban, Miklós és maga Arany – aki közismerten élő hitű református volt – narrátorként többször utal rá. Miklós istenhite mennyire érzékelhető a filmben?

– Mondok erre két példát: a Margit-szigeti párbajjelenet elején úgy néz ki, mintha a cseh vitéz előtt térdelne le, mert abban az irányban ott van a Gellérthegy, és annak a tetejére egy nagy keresztet tettem. Tehát ő a kereszthez, azaz Istenhez fohászkodik, miközben előtte a cseh a bárdját élezi. A vizuális ábrázolás ezáltal többletet ad az eredeti szöveghez, noha Isten neve itt nem hangzik el. Miklós rendes, istenfélő ifjú, de azért abban valami sántít, amikor a mű végén azt mondja a sikeréről édesanyjának: „De nem köszönöm azt magam erejének: / Köszönöm az Isten gazdag kegyelmének.” Józan paraszti ésszel azt mondanánk, hogy tévedsz, Miklós, hiszen a mamádnak köszönhetsz mindent. Ő küldte neked Bencével a cipóba dugott száz aranyat, hogy megvehesd a szép aranyos fegyvert, ruhát és cifra lószerszámot, hogy ki tudj állni a párbajra. Arra sem ad Arany magyarázatot, hogy honnan volt a mamának száz aranya, amikor néhány nappal korábban – mint a második énekben olvassuk – György fia azért látogatott haza „renyhe sáska népével” az ősi birtokra, hogy a haszon egyik felét fölegyék, a másik felét meg a saját tarsolyába tegye. De ez a logikai bukfenc nem probléma a filmben, ha valaki észreveszi, az legfeljebb hümmög. Mentségül hadd mondjam, hogy Aranynak ez volt az első jelentős munkája, amit huszonkilenc évesen írt.

Hatvan év alatt több száz filmet készített
Fotó: Kurucz Árpád

– A mű megértésében mennyit segít, hogy nemcsak a szöveget halljuk, hanem látjuk is, ami történik?

– A szöveg, a kép és a zene három szál, szorosan összefüggnek. Erre itt csak egy példát említek. Amikor a tizenegyedik ének végén mindenki boldog, hogy győzött Miklós, és a hegyek visszhangozzák az üdvrivalgást, Arany tömören úgy fogalmaz, hogy „Buda nagy hegyei visszakurjongatnak”. Ezt az olvasó nehezen tudja elképzelni, ezért itt azt kértem kiváló munkatársaimtól, hogy a budai hegyek rázkódjanak a nevetéstől. Kérésemre pedig a film zeneszerzője, Selmeczi György kivá­lóan megoldotta a zenei aláfestést, a hegyek hahotázását, így teljesen együtt van, roppant kifejező és élvezhető a szöveg, a kép és a zene összhangja.

– Azt mondta majdnem két éve, amikor a Trianon-könyvéről beszélgettünk, hogy a Toldi-filmet szánja életműve zárókövének. Akkor most leteszi a lantot?

– Az életkorom miatt már a Toldiba sem akartam belefogni, úgy éreztem, ekkora munkához már nincs elég erőm és időm. Hatvan év alatt több száz filmet készítettem, és a nyolcvanadik évembe lépve tényleg úgy érzem, hogy ez az utolsó filmem. A János vitézzel érdemes párba állítani, amit harmincéves koromban csináltam, az lendületes volt, laza, akkor még nagyon magabiztos voltam. Most pedig állandóan meg vagyok illetődve, hogy ezt megcsinálhattam, és nagyon jó volt együtt dolgozni a remek fiatal kollégákkal, a Toldi igazi csapatmunka nagyszerű eredménye. Igaz, megígértem Mikulás Feri barátomnak, hogy ha újrakezdi a Magyar népmesék sorozatot, közreműködnék benne, de semmiképpen sem rendezőként.

– Az idén október 21-én lesz a nyolcvanadik születésnapja, és százhetvenöt éve, október 23-án fejezte be Arany János a Toldi első részét. A film segíthet összekötni az akkori magyarokat a ma élőkkel?

– Milyen szál köthet össze egy magamfajta veteránt egy Z vagy alfa generációs fiatallal? Nemrég a Magyar Nemzet hétvégi mellékletében olvastam egy érdekes interjút egy generációkutatóval, aki szerint el kell fogadnunk, hogy a gyerekeinknek, unokáink­nak nem mi vagyunk a viszonyítási pont, hanem a saját korosztályuk. Ezért nem érdemes azon küzdeni, hogy visszahozzuk a régi értékeket, mert a mai fiatalok más kultúrában nőnek fel. Úgy látom, az a világ, amiben én felnőttem, az már nincs. Ugyanakkor már Az ember tragédiája filmünkkel kapcsolatban azt tapasztaltam, hogy sok fiatal megnézte, meg is értette. Hallottam olyan esetekről, hogy érettségi vizsgán Madách-tételt húzó diákok a rajzfilmünkről beszéltek, el tudták mondani, miről szól a történet, pedig lehet, hogy a művet nem is olvasták. Jó lenne, ha a Toldi-filmünknek is lenne ilyen hozadéka. Annak ellenére, hogy ez a film nem trendi, nem követ divatokat, talán ezzel is át lehet hidalni az én generációm és a mai fiatalok közötti kommunikációs és kulturális szakadékot.

– Úgy véli, a mai fiatalokat nem érdekli a történelem?

– Sajnos nem nagyon, pedig minden érték a múltból jön. Szerencsémre Csákovics Lajos, a Toldi kivitelező rendezője ebben kiváló partner, ő is bolondja a történelemnek, holott a fiam lehetne. Ez a világ azért fog elpusztulni, mert nem érdekli a múlt, holott csak a múltból, a megtörténtekből lehet tanulni, okulni, és csak azt lehet folytatni. Nekem az a mániám, hogy a múltat, közös örökségünket kell minden lehetséges módon megmutatnom és átadnom megőrzésre a következő nemzedékeknek. Ha már nem bírom filmekkel, akkor könyvekkel, ezért a Toldi után a Biblia-könyvemet szeretném folytatni, amíg lesz hozzá erőm és időm.

Képgalériánkban A Méry-Ratio Kiadó Arany János: Toldi – Jankovics Marcell rajzaival című kiadványából válogattunk: