A tavaszi és őszi időszakban a felvidéki hálózat által hat helyszínen működtetett népzeneoktatás, valamint a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karán folyó Néphagyomány az oktatásban című kurzus nagy része távoktatásban valósulhatott csak meg, de a Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozót is virtuális formában rendezték meg.

Fotó: Hagyományok Háza
Ugyanakkor a pandémia kreatív újításokra is késztette az intézetet. Farkas József beszámolt a Felföld tánchagyománya elnevezésű szakmai módszertani kiadványsorozatról, amely átfogó formában mutatja majd be egy-egy felvidéki tájegység hagyományos tánckultúráját, hagyományait, népviseletét. Az első rész az Ipoly mentére fókuszál.
Ezenkívül – az óvodapedagógusok és tanítók munkáját segítendő – létrehoznak egy háromszázötven szlovákiai magyar gyermekjátékot tartalmazó digitális adatbázist is. Az elmúlt évben folytatódott az Oral History néven futó, a magyar folklórélet kiemelkedő személyiségeit megszólító riportsorozat, amelyből a tervek szerint háromrészes dokumentumfilm is készül, melynek premierje 2021-ben várható.

Fotó: Hagyományok Háza
Több rendezvény azonban elmaradt, vagy csak korlátozott formában tarthatták meg. A XI. Ipolyi Arnold Országos Népmesemondó Verseny rozsnyói döntőjét le kellett mondani. A Gombaszögi Nyári Tábor FolkSzöglete pedig az eredetileg tizennégy nagykoncert helyett szerényebb, ugyanakkor tartalmas programokat kínált az érdeklődőknek.

Fotó: Hagyományok Háza
Augusztusban sikerült megtartani Várhosszúréten a négynapos népzenei mesterkurzust, melynek eredményeként nyílt téren adtak zárókoncertet, háromszázötven vendéggel.
A IX. Fonográf Fesztivál megrendezésére a nyári leállás miatt decemberben került sor Komáromban. Az idei évre a hálózat koordinátora azonban már bizakodóan tekint, mint mondja: – Idén már teljes gőzzel készülünk az előző évről átcsúszott fesztiválprogram megtartására, valamint a kerek évfordulós ünnepi rendezvényre.